A jugoszláviai úton tartózkodó Igor Ivanov orosz külügyminiszter találkozott Miloseviccsel és békés megoldásra kérte a választáson vesztes államfőt. Ivanov szerint Milosevic továbbra is részt kíván venni a politikában. Péntek délután mintegy százezer ember gyűlt össze a jugoszláv parlament épületénél Belgrádban. Kora estig mindazonáltal nem került sor arra a beszédre, amelyet Kostunicától várt az összesereglett tömeg, és késett Vojislav Kostunica parlamenti beiktatása is. Nagy előrelépésnek számít, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök eközben Ivanovon keresztül gratuláló üzenetet küldött Kostunicának. Ebben reményét fejezte ki, hogy Kostunica felül tud emelkedni az országot sújtó belpolitikai válságon. Az ellenzék tegnap sürgette, hogy a jugoszláv hadsereg is ismerje el Kostunicát új elnökként. Délután a védelmi minisztérium belgrádi főosztálya meg is tette ezt, de a katonai beavatkozás bizonyos fokú veszélye sokak szerint még mindig nem múlt el. Az Európai Unió vezető illetékesei bejelentették, hogy a szervezet hétfőn hozzálát a Jugoszlávia elleni szankciók feloldásához. Más politikusok mellett valószínűleg még a hét végén Belgrádba utazik Hubert Védrine francia külügyminiszter. Pavle szerb ortodox pátriárka péntek este Belgrádban felszólított minden jugoszláviai állami szervet, legfőként pedig a hadsereget és a rendőrséget, hogy fogadja el Vojislav Kostunicát jugoszláv elnökként.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!