A Szombathelyi Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan
okozásának vétsége miatt emelt vádat az ellen a nő ellen, aki a zebrán gázolt el egy gyalogost
A kutyáját sétáltatta az idős asszony, akit ma délelőtt halálra gázoltak Szombathelyen 2018. June 24. 16:01 2018 júniusában Szombathelyen.
A vádirat szerint a fiatal felnőtt vádlott személygépkocsival közlekedett Szombathelyen, a kámoni városrészen, a borult idő ellenére jó látási viszonyok között egy júniusi délelőtt.
A vádlott útvonalát kijelölt gyalogosátkelő keresztezte, amin a kutyáját sétáltató, idős sértett jobbról megkezdte az átkelést.
A vádlott lakott területen, 40 km/h sebességkorlátozás hatálya alatt 78-86 km/h sebességgel közelítette meg a zebrát.
A vádlott megfelelő távolságból észrevette a zebrán átkelő sértettet, vészfékezett, azonban eltúlzott sebessége miatt nem tudta megállítani a járművet és 59-65 km/h sebességgel elütötte a zebrán már több mint két métert megtevő sértettet. A sértett meghalt a helyszínen.
A vádlott lassítással is meg tudott volna állni a baleset helye előtt, ha a megengedett sebességgel közlekedik.
A Szombathelyi Járási Ügyészség a vádlottal szemben felfüggesztett fogházbüntetés és járművezetéstől eltiltás kiszabását indítványozta.