Leskelődünk: a mosdót keresnénk, az iskola folyosóján nagy jövés-menés nincs, egy kecskeszakállas srác, későbbi drámai hős suhan el melegítősen. Bent a tornateremből leválasztott tér, később színpad-aréna üresen áll, fitness-gépek sorakoznak. Ez lesz a másfél órás misztérium-átirat, a Fédra Fitness helyszíne. A legújabb, kortárs magyar drámákra szakosodott társulat, a KoMa nyilvános edzésre kész tagjai biztos másutt melegítenek.
Kint a szűk térben dicsőségtablók sorakoznak, élfutó diákok mosolyognak a falon. Huszonöt éve az úttörőcsapat faliújságán láttam hasonlót, piros nyakkendősökkel. Először azt hiszem, ez már a játék része, de nem... Kint a kőszegi Béri Balogh Ádám Iskola bejáratánál ötven-hatvanan (kb.) már bebocsátásra várnak. Középkorosztály az élen, sokan Szombathelyről. Kuriózum itt a darab, ráadásul friss a merítés, most futott a Poszton is.
In medias res, a bejáratnál a négyfős, fitneszruhás kórus fakad dalra. Ahogy kell előadják az előtörténetet, amelyből kiderül, Phaedra (Csákányi Eszter), a szépséges athéni királynő miként jutott félig-meddig özvegységre. A mitikus alap szerzők sorát (Euripidesztől, Senecától Enquistig, Racine-tól Sarah Kane-ig) ihlette meg. Most Tasnádi István szabta új formára. Eztán bevonulhatunk a tornacsarnokból függönnyel leválasztott gyúró-szentélybe, a kínzógépek közé. Kis párna a kézbe, lekucorodunk a tornapadokra.
Menopauza - Tasnádi Fédrájának előtörténete
Nem először nyúlt Tasnádi a Fédrához, először 2001-ben gondolta újra a mítoszt. A berlini Schaubühne 3 hetes közös workshopján dolgozta át, a Schilling Árpád vezette műhelymunka végeredményét pedig a berlini F.I.N.D. fesztiválon mutatták be, Menopauza címen. Négy évvel később, a Salzburgi Ünnepi Játékokon tartott Phaidra-ősbemutatót szintén Schilling rendezte. A kétnyelvű előadást Zürich, Wroclaw, Stuttgart és Berlin után Budapesten a Trafóban játszották. Ez a mostani a legújabb, átdolgozott és továbbfejlesztett, fitneszteremre hangszerelt utángondolás, a KoMások (Máté Gábor tanítványok és Kaposváron végzett fiatalok, valamint egykori Krétakörösök) jegyzik, a darabot ezúttal maga Tasnádi rendezte.
Bár az előző átiratokhoz nem volt szerencsénk, a mostani másságát a helyszínen túl a szereposztásból is kiolvashatjuk: a mitológiai hősnő, Fédra szerepében anno Udvaros Dorottya, most Csákányi Eszter trónol. Nincs mit magyarázni. A klimaxszal és bevallhatatlan érzelmeivel küszködő királynő esendő lény, a test-imádók semmibe veszik, gond nélkül átlépnének rajta. Késői vágya, hogy beolvadjon az új szentély új kultuszába, erőgépekkel és diétával kínozva tartósítsa és élessze újra önmagát, eleve kudarcra ítéltetett. Elharapott félmosolyok, hát mögötti összenézések kísérik.
Eutanáziát a hatvanon túliaknak!
Tasnádi az ős-történetből szemezget, a sűrűjét veszi át: éles kór-rajzzal és rá jellemző iróniájával átgyúrja, aktualizálja, de meghagyja a mitologikus köntöst: Fédra beleszeretett férje felnőtt fiába, Hippolütoszba (Jaskó Bálint), ám amikor felfedi előtte titkát, az ifjú visszautasítja. A királynő megszégyenülten összeomlik. Az elvadult ifjú a hatalom szelétől megmámorosodik, reformálna: a gazdaságosság jegyében családi körben halálba segítené a hatvan év felettieket. A halhatatlanság eléréséig fejlesztené a testkultuszt. A király, Thézeusz (Scherer Péter) azonban felébred a kómából. Fédra bosszút áll, mostohafiát bevádolja, hogy az ifjú erőszakot követett el rajta. A megrágalmazottat halálra ítélik, a felbőszült apa a gyilkossághoz Poszeidón segítségét kéri. Kínpadra feszítik, jöhet a súlyzó…
Az edzőterem, a színjáték tere az élet-szentély, a hősök a teljesítmény oltárán szintetikus porokkal áldoznak, hajtás és pörgés, gépies robot. A fitness-terem lakói és a kar leányai (Jelinek Erzsébet, Lass Bea) alig néznek egymás szemébe, el- és mellébeszélnek. Ez van: kik-boksz, kik boksz… nincs megállás, skandálja a pap (Bánki Gergely) is. Ő a tréner, a megmondó Ész. A király kómában, gyúrópadon hever, a birodalom szétesőben. Kizökkent az idő, a görög Hamlet-úrfi apja testét pátyolgatja, nem hivatott semmit sem helyrerántani. A szörnyszülött cybergyerek, Minitaurosz a cyber-létben, valami 3d-s szemüvegen át látva a világot labirintusban bolyong. Bombasztikusan jó figura még Zrinyi Gál Vince, a rapelős Gangszta-bunkó, bikás test-idol, az agyhalott férfierő.
Kik-boksz, kik-boksz, gyónunk a súlyok alatt…
Mindez a szokványos színházi klisék nélküli tálalásban: fitnesz-terem van, függöny nincs, a jeleneteket egymástól a pattogó ritmusú rap-kórusmű: a "kik-boksz, kik-boksz, densz, stár-fitnesz" választja szét. Karnyújtásnyira gyúrnak a színészek, formálják a popit, combit, hasit a gépeken. Közben szövődik a cselekmény. Lehetetlen és szokatlan drámai játék ez így, mégis minden összeáll.
A katarzis azonban hiányzik, nem is kapcsolunk egyből, amikor az előadás véget ér. Kimarad az őstörténetből a végkifejlet is, nem derül ki Phaedra hazugsága, és a királynő nem akasztja fel magát. Minek. Minitaurosz végszavát, posztmodern cunami-ígéretét felfogni is alig bírjuk. Meglepő, ahogy a bolyongó szörnyszülött váratlanul, teljesen hétköznapi hangon megszólal, ahogy egy hírnök elmondja a végszót: Poszeidón nem Hippolütosz elpusztítására küld egy bikát a tengerből, hanem Krétát fogja eltünteti áradatával a Föld színéről. Globális katasztrófa közeledik, de ez látszólag a kutyát sem érdekli. Felhangzik újra a vezényszó, kik-boksz, kik-boksz, mindenki gépéhez lép, és tapossa. Forog mindenki önmaga végzete körül. Az óraszerkezetben egy rövidke elakadás történt, de az idő ketyeg tovább, a halál felé.
Tasnádi jó érzékkel talált megint középre, nem túl mélyre hatolt, de a felszínen sem maradt. Emészthető, izgalmas. Ennyi. Jó volt látni.
