Nyolcadik alkalommal választották Kovács Ferencet a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség Vas megyei szervezete elnökének. A négyfős elnökségben Marton Zsolt, Hende Csaba, Básthy Tamás és Bebes István kapott helyet. A Fidesz országos választmányába Marton Ferencet és Pajor Andrást delegálta a szervezet - közölte a megyei elnök hétfőn az MTI-vel. Kovács Ferenc elmondta, hogy a Fideszben az 1994 és 1998 között kialakított politika struktúra - amely mentén azóta is politizáltak - hozta meg az eredményt. Sikerült olyan személyiségeket megnyerni a politika számára, akik növelték a párt jó hírét. Munkájuknak köszönhető, hogy az európai parlamenti választáson viszonylag magas, 38,4 százalékos részvételi arány mellett a Fidesznek több mint 68 százalékos volt a támogatottsága Vas megyében.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!