Orbán a költségvetésről

A miniszterelnök nem osztja a kétéves költségvetés benyújtását antidemokratikusnak nevező ellenzéki álláspontot, mivel véleménye szerint: az európai civilizáció értékei szerint a többéves költségvetés gondolata nem új és nem antidemokratikus. A magyar miniszterelnök a költségvetési vitanapon hangsúlyozta: a minimálbér tervezett emelése többletterheket ró ugyan a kis- és középvállalkozókra, ám ennek kompenzálására a kormány több lehetőséget is biztosít a költségvetés tervezetében. A megoldások között Orbán megemlítette a társadalombiztosítási járulék két százalékpontos csökkentését, valamint azt a javaslatot, amely az ötvennél kevesebb főt foglalkoztató vállalkozások számára tízmillió forintig adómentességet biztosítana.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek