A személygépjárművekkel utazók 5-7 százalékkal többet, a tehergépjárművekkel közlekedők 5-10 százalékkal kevesebbet fizetnek majd jövőre az autópályák használatáért a Nemzeti Autópálya (NA) Rt. díj-korrekciós javaslata szerint - mondta Vér Iván az rt. vezérigazgatója. Közölte, hogy az úgynevezett nehéz gépjármű kategóriába tartozóknál azért terveznek díjcsökkentést, hogy ezáltal a túlterhelt autóutakról a sztrádákra csábítani a teherautókat. A vezérigazgató hangsúlyozta: az autópálya-díjakból befolyó pénz továbbra sem lesz elegendő a nagyobb fejlesztésekre, csupán a kisebb rekonstrukciós és karbantartási munkákat lehet ebből fedezni. Vér Iván jelezte: az M7-es autópályát a tervek szerint 2002 januárjától kellene fizetőssé tenni.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu