Ötszázkilencven millió forintból újult meg a Vépi út és a kámi elágazó közötti szakasz. A burkolatot megerősítették, így már a maximálisan 11.5 tonna tengelyterhelésű járművek is biztonságosan használhatják a 2x2 sávosra szélesített utat.
A kámi elágazónál egy új körfogalom kialakítására is sor került, valamint egy kerékpársáv is rendelkezésre áll.
Az új, közel másfél kilométeres utat hivatalosan, egy ünnepséggel egybekötve adták át. Amelyen jelen volt Kiss Péter társadalompolitikai miniszter is. A szalag átvágása után az Audik Sárvárra hajtottak, ahol egy hasonlóan hosszú, felújított útszakaszt adtak át.
A 86-os út fejlesztése tovább folytatódik. A Szombathely - Vát szakaszon hamarosan megkezdik, a Szeleste elkerülőnél pedig már el is kezdődtek a munkálatok.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!