Fazekas Róbert megkeresésünkre szűkszavúan válaszolt. Azt mondta, nehéz döntést hozott meg, de úgy érezte, váltania kell, hogy új impulzusokat kapjon.
– Nagyon sokat köszönhetek Vida Józsefnek. Pályafutásom legnagyobb sikereit vele értem el. Mostanra azonban úgy éreztem, elfáradt kapcsolatunk és váltanom kellett, hogy karrierem utolsó éveiben eredményes tudjak lenni. Bízom Adriánban és nagyon várom már, hogy elkezdhessük a közös munkát – mondta Fazekas Róbert Európa-bajnok diszkoszvető a Nyugat.hu-nak.
Az első edzés időpontja azonban még bizonytalan, hiszen Fazekas Róbertet júliusban gerincsérvvel műtöttek. Jelenleg erőnléti edzőjével, Füzi Gáborral végez rehabilitációs munkát.
Annus Adrián kész a feladatra
Annus Adrián 84 méter 19 centiméterrel mai napig tartja a magyar kalapácsvetés országos csúcsát. Az atléta betegsége miatt volt kénytelen befejezni pályafutását.
– Tavaly kaptam egy trombózist, kórházban kezeltek. Végig bíztam benne, hogy Robihoz hasonlóan a dobókörben bizonyíthatok. Nemsokkal ezelőtt azonban meglett a genetikai vizsgálat eredménye és ez olyan eredményt hozott, amely kizárja az élsport folytatását – mondta a Nyugatnak.
Fazekas Róberttel pályafutásuk szinte egybenőtt. Együtt lettek Európa-bajnokok, világbajnoki ezüstérmesek és mindketten tartják saját számuk országos csúcsát is.
– Nagyon nehéz nekem erről beszélni, hiszen Vida Józsi az én edzőm is volt. Sokat köszönhetek neki. Robi amikor megkeresett, pár nap gondolkodási időt kértem. Ezalatt elsősorban a dolgok érzelmi oldalát kellett rendbe tenni. Más kétségem nem volt, hiszen Fazekas Robiért eddig is elmentem volna a világ végére is. Az, hogy Ő most bennem látja annak zálogát, hogy sikeres legyen az elkövetkezendő években pedig egyenes megtisztelő. Kész vagyok a vele való munkára.
Annus arra a kérdésre, hogy mihez kezdett volna, ha Fazekas nem kéri meg szakmai munkájának irányítására, ezt mondta:
– Többen puhatolóztak nálam, hogy dolgoznék-e velük. Külföldről és Magyarországról egyaránt kerestek. Egy darabig úgy voltam vele, hogy előbbit választom és máshol építem fel edzői pályafutásom. A dolgok azonban megváltoztak és nagyon nagy örömmel vetem bele magam a munkába. A kapu ettől függetlenül nyitva áll mások előtt is. Aki úgy érzi, tudok neki segíteni, megtalál. Tele vagyok ambícióval. Hiányzott az atlétika, hiányoztak az edzések. Egy kicsit szoknom kell, hogy már nem én fogok a dobókörbe állni. Érdekes, furcsa érzés lesz, de nekem most már más a feladatom. Robival kell, úgy dolgoznom, hogy a barcelonai Európa-bajnokságon dobogóra tudjon állni.
Annus Adrián egyébként fél évvel ezelőtt Wiener Neustadtba költözött, ahol egy éttermet üzemeltet.