Az európai uniós segélyprogramokat értékelve a jelenlegi kormányzat tevékenységének eredményeit ismertette, s az előző kabinet munkáját bírálta Boros Imre, a PHARE-program kormányzati koordinációjáért felelős tárca nélküli miniszter a 2001-2002-es költségvetés részletes vitájában, pénteken a parlamentben. Tájékoztatása szerint az MSZP-SZDSZ-kormány idején évről évre csökkent a már megítélt támogatási összeg felhasználása. Boros Imre kijelentette: a kormányváltás óta sikerült több, mint 270 millió eurónyi PHARE-pénzt elkölteni, az összes fontos felkészítő programot megvalósítani, két hete pedig az ISPA 2000 keretében összesen 88 millió euró támogatást ítéltek meg Magyarországnak úgy, hogy példátlan módon a kormány által benyújtott összes projektet kifogás nélkül elfogadták. A miniszter felszólalását követően Lamperth Mónika (MSZP) visszautasította az előző kormányt ért, szerinte megalapozatlan vádakat.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!