Nemcsak iskoláikra, országos szövetségükre, hanem önkormányzataik parlamenti képviseletére is szükségük van a magyarországi horvátoknak ahhoz, hogy nemzeti identitásukat, nyelvüket és kultúrájukat megőrizzék - hangzott el a magyarországi horvátok napján, szombaton, a vasi megyeszékhelyen. A szombathelyi rendezvényen részt vett Dávid Ibolya igazságügy-miniszter, Kövér László, a Fidesz elnöke, Kósáné Kovács Magda, az Országgyűlés Emberi Jogi, Kisebbségi és Vallásügyi Bizottságának szocialista elnöke, valamint Kaltenbach Jenő, a kisebbségi jogok országgyűlési biztosa. Karagits Mihály, az Országos Horvát Kisebbségi Önkormányzat elnöke köszöntőjében hangsúlyozta, hogy önkormányzatuk legfőbb célja a magyarországi horvátság kulturális autonómiájának kiépítése és megszilárdítása. - 1994-ben, a helyhatósági választások után 51, 1998-ban pedig már 74 horvát kisebbségi önkormányzat alakult - emlékeztetett.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!