Pitt és Redford Budapesten

Az Universal Studios gyártásában készülő Spy Game (Kémjáték) című film alkotógárdája javában készülődik a Budapesten szerdán kezdődő forgatásra. A több mint száz tagú stáb nagy része már vasárnap óta a magyar fővárosban tartózkodik, míg a szuperprodukció két amerikai sztárja, Robert Redford és Brad Pitt hétfőn este érkezett Budapestre, a filmcsillagokra testőreik vigyáznak. Az amerikai és az európai fiatalok álomlovagját, Brad Pittet a forgatásra elkísérte felesége, Jennifer Aniston, a Jóbarátok című amerikai tévéfilm-sorozat egyik szereplője. A sztár-pár kedden a belvárosi Váci utcában sétálgatott. Robert Redford - aki barátnője társaságában jött Budapestre - kedden kocogni ment. A brit Tony Scott rendező irányításával készülő film egyes jeleneteit eredetileg Izraelben akarták forgatni, de biztonsági okokból végül más helyszínek mellett döntöttek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek