Dolgoznak a mentőegységek a kataszrófa színhelyén

Keddre virradó éjszaka is dolgoztak a mentő egységek a Kitzsteinhornra vezető kötélvontatású vasút szombati katasztrófája nyomán, s reggelig összesen 90 áldozat földi maradványait hozták felszínre. Az eddigi vizsgálatok alapján úgy tűnik, hogy a szerelvény már azelőtt meghibásodott, hogy az alagútba ért volna. A halottak számát a kedd reggeli sajtóértekezleten a listákból készült közvetett azonosítás alapján 156-ra tették azzal, hogy 4 további személy sorsa egyelőre nem ismeretes. A sajtóértekezleten egy bűnügyi technikus elmondta: a katasztrófa okait illetően még sötétben tapogatóznak. A völgyi állomás és az alagút bejárata között találtak nyomokat, amelyeknek elemzése alapján esetleg következtetéseket lehet majd levonni arra nézve, hogy netán a szerelvény meghibásodása okozta a tüzet. Arra a korábbi állításra, hogy esetleg üzemanyagot szállított a szerelvény, nem találtak utalást - mondta. Hozzátette: a vonat állapota jelenleg nem engedi megállapítani, hogy az ajtók kinyíltak-e, de a holttestek helyzetéből - nevezetesen abból, hogy sok halottat a vonattól távol találtak meg - az a következtetés adódik hogy az ajtók kinyíltak.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hírek