Csak botorkálni tudtak a sírkertben

Többen panaszkodtak, hogy Szombathelyen a Jáki úti temetőben nem volt világítás tegnap délután. Kiderült, az óraátállítás okozott zavart.

Mérgesen hívta fel szerkesztőségünket több olvasó, akik arra panaszkodtak, hogy tegnap a Jáki úti temetőben nem volt világítás késő délután. Halottak napjára készülődve hozzátartozóik sírját akarták rendbe tenni munka után, de erről hamar letettek, mert a temetőben csupán közlekedni is botorkálva lehetett, nemhogy virágokat ültetni a sírokra.

Már hozzáigazították a téli időszámításhoz a világítási rendszert
Tánczos Mihály

Miért nincs kivilágítva délutánonként a Jáki úti temető? Ezzel a kérdéssel kerestük fel Csonka Lászlót, a Vas Megyei Temetkezési Vállalat temetővezetőjét, aki szerint nem igaz, hogy nincs világítás a sírkertben. A temető minden nap reggel héttől délután hatig tart nyitva, eddig egyébként nem is volt indokolt bekapcsolni a lámpákat, mert hat órakor még nem sötétedett be, tudtuk meg Csonka Lászlótól.

Néhány napja azonban már a téli időszámításra álltunk át, azaz egy órával korábban szürkül vasárnap óta. A tegnapi eset azért történhetett meg, mert a világítási rendszert nem igazították hozzá a téli időszámításhoz, de mára már megoldották a problémát. A temetővezető azt is hozzátette, hogy Halottak napja miatt csütörtöktől tovább tart nyitva Tudnivalók a temetőlátogatásról és Halottak Napi megemlékezés Szombathelyen 2009. October 26. 17:26 a sírkert, egészen este nyolcig.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Kapcsolódó cikkeink

Tudnivalók a temetőlátogatásról és Halottak Napi megemlékezés Szombathelyen

Mindenszentek napja környékén a szombathelyi Jáki úti központi temetőbe csak kijelölt időszakokban szabad behajtani autóval, a temető környékén forgalomkorlátozásokra kell számítani.

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet