Hitel a diákoknak

Amennyiben jövő szeptemberben valamennyi hallgató élni kíván a diákhitel lehetőségével, akkor az negyven milliárd forintba kerülne, mondta Pokorni Zoltán hétfői, fővárosi sajtótájékoztatóján. Az oktatási tárca vezetője hozzátette: a konstrukció kidolgozásakor erre a lehetőségre is felkészültek, illetve arra is, hogy csekélyebb lesz az érdeklődés. Pokorni Zoltán elképzelhetőnek tartja, hogy a magyar gazdaság teljesítőképességének függvényében a felvehető hitel összege, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája javaslatának megfelelően, havi huszonötezer forintra nőjön majd. Pokorni Zoltán végül leszögezte: a hitelkonstrukció nem jelenti a hallgatói juttatások csökkentését.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt , vagy facebook messengeren ide kattintva . Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek