Demonstrálnak az egészségügyiek

Utcai demonstrációk és figyelmeztető munkabeszüntetések háromnapos sorozata kezdődik meg csütörtöktől az ország különböző pontjain az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szakszervezetének (EDDSZ) felhívására. Cser Ágnes, az EDDSZ elnöke korábban elmondta: az akciósorozat csütörtökön a miskolci nagygyűléssel kezdődik, s e napon, illetve pénteken legfeljebb kétórás intézményi figyelmeztető sztrájkokkal folytatódik, majd szombaton központi demonstrációval zárul Budapesten, a Kossuth téren. Közölte: az akciósorozattal a következő két évre szóló állami költségvetést december 18-án és 19-én megszavazni szándékozó képviselőket kívánják arra figyelmeztetni, hogy az egészségügyi előirányzatok nem nyújtanak fedezetet a dolgozói béremelésekre és előrevetítik a betegellátás rendszerének összeomlását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek