A Legfőbb Ügyészségnek hétfőig kell döntenie arról, hogy meghosszabbítja vagy pedig megszünteti a nyomozást a Kaya Ibrahim ügyben - mondta el Horányi Miklós, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Ismertetése szerint a papírok szerint valóban december 9-én járna le a határidő, de mivel ez szombatra esik, ilyenkor a határidő a következő munkanapra, tehát hétfőre módosul. A BRFK 1998. október 13-án rendelt el nyomozást közokirat-hamisítás bűntett alapos gyanúja miatt az ellen az ismeretlen tettes ellen, aki Kaya Ibrahim néven cégeket vásárolt. Horányi Miklós beszámolt arról, hogy december 20-ig adnak választ Josip Tot ügyben Dornbach Alajos szabaddemokrata képviselő levelére, az ügy vizsgálata folyik. Dornbach Alajos levélben tett fel kérdéseket Polt Péter legfőbb ügyésznek, a Schlecht Csaba eladó, valamint Josip Tot és Kaya Ibrahim vevők között létrejött cég-adásvételi szerződések ügyében. Az SZDSZ-es képviselő értetlenségét fejezte ki a nyomozóhatóság passzivitása miatt, és írásos választ kért arra, hogy a legfőbb ügyész hatályon kívül szándékozik-e helyezni a nyomozóhatóságnak a nyomozást megszüntető határozatát, s elrendeli-e a nyomozás lefolytatását csalás, illetve adó- és társadalombiztosítási csalás bűncselekménye miatt.

Segítsd a szabad újságírást helyben is! Támogasd a Nyugat.hu-t!
A szabad sajtót egyre több támadás éri, és a világot ellepik a hamis hírek. Támogassatok minket adótok 1 százalékával, hogy egy olyan országban élhessetek, ahol gyakorolhatjátok a jogaitokat.
Tovább a felajánláshoz!
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu