A nizzai csúcs összegzése

EU-tagországok állam- és kormányfői támogatásukról biztosították az Európai Bizottság bővítési stratégiai dokumentumát, egyetértve azzal a megállapítással, amely szerint 2002 végéig lezárhatók a csatlakozási tárgyalások az erre akkor készen álló tagjelöltekkel - közölte Pierre Moscovici európai ügyekért felelős francia társminiszter. A nizzai csúcstalálkozó eredményeit összefoglaló elnökségi dokumentum kívánatosnak nevezi továbbá, hogy az elsőként csatlakozó új tagállamok már részt vehessenek a következő, 2004-ben esedékes európai parlamenti választásokon - fűzte hozzá a miniszter. Sajtóértekezletén Moscovici a nizzai csúcsnak azokat az eredményeit összegző elnökségi dokumentumot ismertette, amelyek nem kapcsolódnak az intézményi reformokkal foglalkozó kormányközi konferenciához. Bizottsági forrás szerint a 2004-es időpontra tett utalás Lamberto Dini olasz külügyminiszter kívánságára került bele az elnökségi összegzés végleges változatába; a dokumentum tervezetében még nem szerepelt. Perspektíváról, nem pedig elkötelezettségről van azonban szó - sietett leszögezni Moscovici, emlékeztetve arra, hogy a csatlakozások időpontja csak a tagjelöltekkel folytatott tárgyalások függvényében határozható meg. A jelölt országok közötti differenciálás elve továbbra is sarkalatos jelentőségű marad - jelentette ki a miniszter, megemlítve ezzel kapcsolatban, hogy az unió a 2001 júniusában Göteborgban tartandó csúcsértékezletén ismét értékelni kívánja a csatlakozási stratégia megvalósítását.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek