A város másfél milliárd forintot nyert a projektre a Nyugat-dunántúli Regionális Operatív program pályázatán. A szentély rekonstruktív bemutatása várhatóan nyáron válik láthatóvá, jelenleg a szerkezetépítésen dolgoznak a szakemberek. A leendő múzeumépület északi szárnyának vasbetonfalai is részben állnak már. Az Ízisz-kultusz szentélye távolról szemlélve római korinak tűnik majd, közelről azonban észrevehetőek lesznek a modern technika nyomai is. Üvegpadló nem, modern üvegfelületek azonban lesznek. Ezeken keresztül áttekinthetővé válik majd a képtár folyosójáról Szombathely egyik emblematikus római kori műemléke és közvetlen környezete.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!