Éjfél előtt futott be a mentők ügyeletére egy segélyhívás. Egy asszony nagyon erős rosszullétre panaszkodott. Az általa elmondottak alapján a mentők szén-monoxid mérgezésre gyanakodtak és mint később kiderült, igazuk lett. Mivel a megadott házba légzőkészülék híján biztonságosan nem juthattak volna be a mentők, így azonnal a tűzoltók segítségét kérték.
A lánglovagok az erkélyajtón bejutva műszerrel magas szén-monoxid szintet mértek, de az ablakok kinyitását követően hamar sikerült átszellőztetni a házat. Közben biztonságos helyre vitték a házban tartózkodó két nőt és egy gyereket is a mentők pedig megkezdhették a segítségnyújtást. Az idős hölgyet már nem lehetett megmenteni, ő a helyszínen életét veszítette. A másik nő és a gyermek súlyos szén-monoxid mérgezést szenvedett. A ház fűtését több módon is biztosítani lehet, ezek közül a baleset időpontjában csak a gázkazán üzemelt, így a tragédia oka a kazán, vagy a kazán által használt kémény körüli anomália lehet.
A balesetek általában 2 fő okra vezethetők vissza. Az egyik ok a fűtő és melegítő berendezések nem megfelelő karbantartása, illetve a karbantartás halogatása, vagy hiánya. A másik nagy hibaforrás, a gázkészülékek üzemeléséhez szükséges levegő utánpótlásának hiánya, a kémény nem megfelelő állapota, huzata, mely összefügg a légutánpótlással. Kérjük Olvasóinkat, tanulmányozzák át a Szombathelyi Tűzoltóság vonatkozó összeállítását a hasonló tragédiák megelőzésére!
Menekülne, de nem tud...
A szén-monoxid rendkívül mérgező hatású, leköti a vérben a hemoglobint, így a vér nem jut oxigénhez és megbénítja az idegeket. A mérgezést szenvedő alany tudatánál van , de cselekedni nem képes pedig nagyon szeretne. A mérgezés gyanúját felfogja és tudatában szembesül azzal, hogy nagy valószinűséggel meg fog halni, amennyiben nem érkezik segítség.
A szén-monoxid nagyon gyorsan halált okoz, ha nagy mennyiségben van jelen. A hosszú ideig fenálló alacsony CO jelenléte is nagyon veszélyes. Az alacsony szén-monoxid szint hatása összekeverhető a mindennapi influenza tüneteivel. Fejfájás, szédülés, fáradtság, hányinger-hányás és tudatzavar jelentkezhet és agykárosodást, ezzel bénulást is okozhat.