„Joggal várhatjuk, hogy Zuschlag cellatársa Orbán Viktor kabinetfőnöke lesz.” Ezzel a visszafogottnak nem nevezhető műsorvezetői kijelentéssel indul a kétrészes videó az egyenlito.blog.hu-n. A filmen megróbálják megkeresni a támogatást kapott egyesületeket és egy hangfelvételt is lejátszanak.
Mint hallhatjuk, a Fideszhez közel álló szervezetek tucatnyi pályázatot nyertek több mint 20 millió forint értékben, abban az időszakban, amikor még Szijjártó Péter a Nyugat-dunántúli Ifjúsági Regionális Tanács elnöke volt. A riporter ezeket az egyesületeket keresi, kérdezné meg – ám többnyire nem sikerül kapcsolatot találnia.
A videó második részében hallható egy hangfelvétel is, ahol Eredics Gergely, aki a Nyugat-dunántúli Regionális Ifjúsági Tanács alelnöke volt Szijjártó elnöksége alatt, arról mesél, hogyan zajlott az egyesületek pályázati pénzeinek odaítélése. Mint mondja, hallani lehetett arról, hogy Szijjártó és Zuschlag János megbeszélik, lemutyizzák egymással a parlamentben, hogy milyen egyesületeket támogassanak. Ezt követően Szijjártó leült velük egyeztetni. Hozta a listát, amit Zuschlaggal már egyeztettek, hogy kiknek kell pénzt adni. „ Nyugi, ezekkel az egyesültetekkel minden rendbe, szavazzátok meg! – mondta nekik Eredics szerint Szijjártó.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!