A mérkőzésnek már nem volt igazi tétje, hiszen az már korábban eldőlt, hogy a fővárosiak az alsóházban folytatják a bajnokságot, míg a szombathelyiek csoportelsőként kerültek be a felsőházi rájátszásba.
Az összecsapás a papírformának megfelelően szombathelyi fölényt hozott. Jó iramú mérkőzésen megérdemelt győzelmet aratott Varga Ádám együttese.
A végeredmény: Drago Skorpiók - Szombathelyi Pingvinek 1-6.
Forgács Tamás és Göncz Szabolcs 2, Sipos László és Kovács Dávid pedig 1-1 gólt szerzett.
A Pingvinek február első hétvégéjén a másik csoport első helyezettjével, az Újpesttel folytatják a rájátszást a Szombathelyi Műjégpályán.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!