Kötelező kipipálva – Simán verte a Körmend a Salgótarjánt

Az első öt percben eldöntötte a Salgótarján elleni meccset a MJUS-Fortress Körmend kosárlabdacsapata. A padról beszálló Trummer parádézott, Fodor Roland pedig egy hárompontossal mutatkozott be az NB 1-ben.

Több kulcsjátékosát is nélkülöznie kellett az újonc Salgótarjánnak. Barlow papírjai még nem érkeztek meg, Vavra lebetegedett, Bajramovics pedig továbbra is bokasérüléssel küzd.

A találkozó elején aztán a Salgótarján szerzett labdát, az első kosár mégis körmendi oldalon született. Thomas volt eredményes. A két együttes közti tudásbeli különbség hamar megmutatkozott. Már a találkozó negyedik percében tíz pontra lépett el a Körmend. A vendégeknek meggyűlt a baja a hazaiak masszív védekezésével. A támadásokat végigjátszani sem tudták. Időt is kért Déri Csaba, a Salgótarján új edzője. A játék képe azonban ezután sem változott. Jó háromperces kosárcsendet követően Tóth Gergely ment biztosa, és tett fel egy labdát a palánk alól. Scott parádés zsákolásával pedig már húszra nőtt a körmendi előny.

Gaál Róbert diktálta a második negyed elején az iramot. A nógrádiak fiatal játékosa betörésekkel szerzett kosarakkal hívta fel magára a figyelmet. A körmendiek fél gőzzel is könnyedén kerekedtek felül a vendégeken. A hazaiaknak lehetőségük volt több figurát is kipróbálni, Trummer három pontosait pedig a hazai közönség üdvrivalgással fogadta.
Salgótarjáni időkérést követően folytatódott a találkozó. A körmendieket a folytatásban az sem vetette vissza, hogy mindössze egy légióssal álltak fel.
Úgy nézett ki, ez a találkozó Trummer meccse volt. Egy újabb tripla és egy ziccer után a körmendi B-közép már a nevét skandálva éltette a piros-feketék emblematikus alakját. Hegedűs Gergely szabaddobását követően pedig már harminc pontra szakadt le a Salgótarján.

Mjus Körmend Kc - Salgótarján Kc
Kutasi a szokásosnál több feladatot kapott
Unger Tamás

Egy jól kijátszott körmendi támadással vette kezdetét a második félidő. Aztán hazai triplaparádéval folytatódott. Először Scott, majd Fodor Gergely, végül pedig Kocsis is betalált. Negyven pontra lépett el a Körmend. A találkozónak egyre jobban edzőmeccs hangulata kezdett lenni. A lassan egyhangúvá váló mérkőzést, Sabáli edző kitörése egy vitatható fault után, és a Scott-Thomas-Booker légiós trió közönségszórakoztató játéka tette kicsit változatosabbá. Közben olvadni kezdett a hazai előny, a negyed végére harminc ponton belülre kúszott a Salgótarján.

Mjus Körmend Kc - Salgótarján Kc
Trummer ezúttal bomba formában játszott
Unger Tamás

Az utolsó negyedbe már a körmendi kórus is bekapcsolódott, megtört a terem csendje. Trummer újabb hármasánál pedig tovább erősödött a szurkolók hangja. A bedobó a következő támadásnál ismét betalált a triplavonalon túlról. Ezzel pedig már nyolc pontra közelítették meg a hazaiak a 100 pontos álomhatárt. A körmendi közönség egy parádés, hátrafelé felugrós zsákolást láthatott Hegedűs Gergelytől. A kellemes feladatot, vagyis a 100. pont megszerzését végül Tóth Gergely teljesítette, büntetődobással. A találkozó utolsó 2 percében első NB 1-es meccsén bemutatkozhatott a vasiak fiatal játékosa, Fodor Roland, aki egy hárompontossal le is tette a névjegyét. Ezzel pedig beállította a végeredményt. A Körmend hozta a kötelezőt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport