Eljött az idő, amikor autósok tízezrei fohászkodhatnak, hogy ne működjön egy Microsoft rendszer. A szabálytalankodók ugyanis márciustól komolyan megüthetik a bokájukat, a renitensek naponta többször is. A jó hír: 130 új munkahely létesült Szombathelyen és országos hatókörrel felruházott szolgálat jött létre a vasi megyeszékhelyen, valamint a világ rendőrsége is felfigyelt a nálunk tavasszal bevezetésre kerülő rendszerre. Halmosi Zsolt dandártábornok sem kertelt, elmondta, hogy egy normálisabb országot szeretne, ahol rend van a fejekben és rend van az utakon. Lássuk, milyen út vezet errefele a tervek szerint.
Gyorsabb, egyértelműbb ügymenet
A gyorshajtási és különféle szabálysértési adatok begyűjtése eddig hagyományos módon történt. Aktakupacok, levelek ezrei, napokkal később továbbított adatok, kézzel írt települési naplók, manuálisan összefésült információk, mindez sok munkával, viszonylag lassan. Az új módszerrel zárt rendszerben, villámgyorsan közlekednek az adatok. A kamerák GPS segítségével rögzítik az aktuális koordinátát is, ami szintén bekerül az elektronikus települési naplóba, majd az adatok 3G hálózaton megindulnak Szombathelyre. Így néhány pillanat alatt már be is került a rögzített szabálysértés a központi rendszerbe. A traffipaxokon kívül kamerás PDA-k is a rendőrség rendelkezésére állnak majd, amelyekkel pl. tilosban parkolókat lehet megörökíteni és a koordinátákkal ellátott képek szintén az előbbi úton száguldanak a központi feldolgozóba.
Magyar fejlesztés
Itt jön a képbe a Microsoft, a teljesen magyar fejlesztésű Traffic-Point rendszerrel, ami a beérkezett adatok feldolgozásáért felelős. Nem csak a jármű üzemben tartóját állapítja meg, de a büntetés mértékét is, mindezt beavatkozás nélkül. Az ügyintézőnek ezek után a határozatot kell meghoznia, majd a nagy sebességű nyomtató és postázórendszer viszi tovább a folyamatot. A nem túl vidám küldemény kézhezvétele után a kiértesített felhasználó egy kód segítségével megnézheti az autójáról készült felvételt az Interneten, ennek hiányában személyesen is elballaghat képnézőbe. Ha pedig nincs mit kifogásolni, akkor akár karosszékéből befizetheti a kiszabott büntetést, nem kell postára mennie. Ha valaki nem fizet, akkor ezután nem számíthat arra, hogy hónapokba tellik, mire ez feltűnik a rendszerben, a behajtás elrendelése automatikusan történik.
Az egész országból Szombathelyre áramlanak az adatok
Bencze József országos rendőrfőkapitány Szombathelyen azzal kezdte mondandóját, hogy jelentős fejezet kezdődik most a magyar rendőrség életében. Mint megtudhattuk új szervezeti struktúrával próbálja megoldani a rendőrség a 2008. elején bevezetett objektív felelősségi rendszer által rájuk rótt egyre növekvő feladatot. Az elsőfokú közigazgatás hatóság az objektív felelősség kérdésében a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság és 290 munkatárs vesz részt ebben a munkában. Ebből 130 az újonnan felvett ember. Ők az ország valamennyi pontján rögzített jogsértéseket dolgozzák fel csúcstechnológiával.
Az objektív felelősség hatása
Az objektív felelősség bevezetése előtt évente több százezer szabálysértés süllyedt el egy kiskapu miatt, ugyanis ha az üzembentartó nem nyilatkozott arról, ki vezette a járművet (hiszen családtagjára nem köteles terhelő nyilatkozatot tenni), akkor nem tudták megbírságolni. A gépjármű azonban veszélyes üzem, annak továbbadása is ennek a része, az objektív felelősség pedig utólérhetővé tette az üzembentartót, minden esetben. Ennek meg is lett az eredménye. 2008. május 1. óta 670 ezer határozatot hozott a rendőrség, de ebben a számban természetesen sok a „visszaeső”. A helyszínen 16 ezer (!) jogosítványt vontak be.
Érdekesség, hogy tavaly 817-en haltak meg Magyarország útjain, ami kevesebb, mint 1964-ben, amikor ennél 39-cel többen vesztették életüket úgy, hogy akkor 100 ezer magyar jármű volt forgalomban a mostani 3,6 millió helyett. A zárt határok miatt az átmenő forgalom is elhanyagolható volt, miközben ma szabad az áramlás 1100 kilométeres határszakaszon. Tavaly 13 millió jármű lépett be hazánkba. Az EU Fehér Könyve 2001-ben úgy határozott, hogy 2010-re a tagállamokban az akkorihoz képest 50 százalékkal csökkenjen a balesetek halálos áldozatainak száma. A később csatlakozott Magyarországnak 30 százalékos csökkenést kellett elérnie idénre, de már tavaly 34 százalékos csökkenést sikerült elérni.
A külföldiek se úszhassák meg!
A stratégia része további technikai eszközök beszerzése. A közutakra 200 új traffipax kerül, de az autópályák is kapnak bőven új kamerákat, amelyek a leállósávot is figyelik. Az úthálózatok kezelői is bekapcsolódhatnak, tehát akár városok, önkormányzatok is működtethetnek zárt rendszerű traffipaxot, a bevételből pedig részesedhetnek. Folyamatban vannak a tárgyalások az ügyben, hogy a lencsevégre került külföldi autósok is szankcionálhatók legyenek. (Jelenleg ha nem állítják meg a helyszínen az autóst, akkor nagy valószínűséggel megússza a büntetést.) Bencze tábornok a közeljövőben ez ügyben találkozik a horvát, szlovén, osztrák és román főkapitánnyal. Mint mondta, az nem járja, hogy Magyarországon szigorú rendszer sújtja a hazai közlekedőket, a külföldi állampolgárok viszont megúszhatják a bírságot. A nem EU-s országok polgáraival szemben belépési tilalmat rendelhetnek el, ha nem fizetik be a bírságot, de EU-s polgárokkal szemben ez nem alkalmazható.
Ketyegő bombák ellen lépnek fel
Sok részből épül fel az a munka, amit annak érdekében végzünk, hogy csökkenjen a súlyos és halálos balesetek, valamint a szabálysértések száma. Úgy érzem, minden jogsértő egy ketyegő bomba, még ha az illető ezt nem is érzi. Nagy teljesítménynek tartom, amit a kollégák Vas megyében létrehoztak, felépítettek. Már felfigyelt erre a világ rendészete és egyre több helyről kapunk megkeresést, mivel szeretnék jobban megismerni a rendszert. Hamarosan a szombathelyiek beköltözhetnek az új létesítménybe. Minden munkakörülmény maximálisan biztosítva lesz, amiről a sajtó is meggyőződhet majd egy bemutatón.
– fejezte be Bencze József, a Söptei úti objektumra célozva, ahol 250 számítógép szolgálja majd ki az országos jogkörrel felruházott Országos Közigazgatási Szolgálatot.A rendőrség másfél év alatt több mint félezer jelzést tett önkormányzatoknak, miután felmérték a baleseti gócpontokat. Sok javaslat meghallgatásra került, változások történtek. Az utak állapotának javulása is elengedhetetlen feltétele annak, hogy tovább csökkenjen a balesetek száma. A rendőrségi táblavadász akcióban 800 tábla kintlétének jogszerűségét vizsgálták felül.
130 új munkahely
A most felvett 130 főt 800 érettségizett jelentkezőből válogatták ki és már megtörtént a képzésük, felkészítésük. Két új munkatárssal is tudtunk beszélni. Dr. Tunkel Veronika jogászként, 27 évesen került most a rendőrséghez, amivel régi vágya teljesült. Pályázott és több lépcsős felvételi eljárás végén, vizsga után került felvételre. Mikics László tavaly államvizsgázott a SEK-en nemzetközi tanulmányok, EU szakirányon, majd regisztrált pályakezdő álláskeresőként kapott értesítést októberben. Meghallgatta a rendőrség tájékoztatásáta és belevágott. Elvégezte az informatikai és jogi tanfolyamot és megfelelt a szűrőkön is. Mint mondta, fontosnak tartja, hogy hosszútávon számolhat ezzel a munkával.
Kérdések, válaszok
Az MTI munkatársa rákérdezett, van-e lehetőség méltányosságra, hiszen elképzelhető olyan szituáció, amiben oka van egy tilosban parkolásnak, gyorshajtásnak. Dr. Halmosi Zsolt elmondta, hogy a jogszabály kötelezően írja elő a szabálysértések esetén kiszabható bírságösszegeket, ebben semmiféle méltányolás nincs. A határozathozatal automatikusan történik és a kézbesítés után lehetőség van jogorvoslat igénybevételére. A jogszabály pontosan felsorolja azokat a lehetőségeket, amelyekkel az állampolgár kimentheti magát az objektív felelősséggel kapcsolatos felelősség alól. Ilyen például a végszükség, ha már nem ő az üzembentartó (pl. ellopták a járművét). Nagyon szűk körű lehetőség van erre és természetesen mindezt bizonyítani is kell. A jogorvoslati osztály bírálja el a beadványt és ha a panaszos nem fogadja el a döntést, akkor a másodfokú hatósághoz, a BRFK-hoz kerül az ügy. Az itt született döntés a bíróságon támadható meg.
Nagyon kevés a kibújási lehetőség. Szomorúan olvasgatom azokat a beadványokat, ahol pl. arra hivatkozik valaki, hogy három gyereket kell nevelnie munkanélküliként, de egyébként 140-nel ment lakott területen belül. Nem tudjuk mérlegelni ezeket a körülményeket, a szociális helyzet nem tartozik az objektív felelősség mérlegelési jogkörébe
– tette hozzá a főkapitány.
Az „elkövetéstől” számítva 5-10 napon belül mindenki megkapja majd a határozatot, aki bekerült a rendszerbe, az elképzelések szerint. Lehetőség lesz fizetési könnyítés, részletfizetés kérésére
– érkezett a válasz a Magyar Rádió kérdésére.A nyugat.hu arra volt kíváncsi, vajon van-e elképzelés arról, a sok új kamera mennyivel növeli a rögzített szabálysértések számát, illetve van-e elvárás a bevétellel kapcsolatban? Az országos főkapitány elmondta, hogy bár a kamerák száma megháromszorozódik, ő mégsem számít arra, hogy háromszor több lesz a rögzített szabálysértések száma. Az biztos, hogy a jelenleginél jóval több határozatot kell majd meghozni, de az is biztos, hogy a jelenleginél sokkal jobban odafigyelnek majd az állampolgárok. Az elvárással kapcsolatban konkrét összeget kaptunk válaszként: reálisan 16 milliárd forinttal számol a rendőrség a tavalyi 11,7 milliárddal szemben. Hozzátette, ha ezt az összeget azért nem szedik be, mert az állampolgárok betartják a jogszabályokat, akkor ebből a rendőrségnek semmi baja nem történhet.
A postának is jó
Rákérdeztünk arra is, vajon a szombathelyi posta felkészült-e a hirtelen rázúduló levélmennyiségre? Mint kiderült az elektronikus levelezés korában kifejezetten örültek a hagyományos levélforgalom megugrásának és már a szükséges szerződéseket is megkötötték. Plusz autót állít üzembe a posta és a rendőrség már több millió forinttal töltötte fel a bérmentesítő gépet.
A vasi főkapitány nem szeretné, ha az új rendszernek az lenne az üzenete, hogy a rendőrség ok nélkül akarja üldözni a közlekedőket. Azt szeretnék, ha a Magyar Köztársaság közútjain az emberek betartsák a közlekedési szabályokat és aki ebben nem partner, aki mások testi épségét veszélyezteti az bűnhődjön érte. Nem tartja jónak azt sem, hogy hónapról hónapra azzal kell „dicsekednie” a rendőrségnek, hogy 50 helyett 120-szal mért be lakott területen közlekedőket.
Vasi rendőrök, mint katalizátor
A VMRFK 2009. szeptemberétől vett részt az új szoftver fejlsztésében és katalizátorként gyorsították a munkát. Vasi rendőrök írták le a modellezendő feladatokat, a Microsoft programozói pedig megalkották azt és a program a cég központjában is felkeltette a figyelmet. Így került sor elsőként a Microsoft történetében, hogy a seattle-i világkongresszusukon magyar előadók is felszólaltak. A rendszer elismerést váltott ki a jelenlévő rendőri vezetőkből és csak példaként említenénk, hogy az FBI és az Interpol vezetői is részt vettek a magyar előadáson.
Miért pont Vas megye?
Mostantól a vasi rendőrség nem csak Vas megyéért felel, de az ország teljes közúthálózatán történt szabálysértések feldolgozása itt folyik. Kemény munka végeredménye, hogy ez a szervezet Szombathelyre került és nem pl. Budapestre. Két fő érv játszott ebben szerepet. A Söptei úti objektum és a szellemi tőke, amit a három megyére kiterjedő hatósági alosztály, valamint az ORFK másodfok jelentett. A végleges döntés szeptember 14-én született. Vas megyének most alosztálya van Nyíregyházán, Miskolcon, Székesfehérváron, Pécsen és Szegeden, ami még soha nem fordult elő egy ilyen kicsi megye történetében.