Megtört a tévés átok – Legyőzte a Paksot a Körmend

Leigazolta a MJUS-Fortress Körmend Németh Istvánt, és legyőzte a nagy rivális Atomerőmű SE-t. Vidám szombat a Szentély Arénában.

Egy - sok körmendi kosárlabda barát által már nagyon várt - bejelentéssel vette kezdetét a MJUS-Fortress Körmend – Atomerőmű SE találkozó. piros-feketék két és fél éves szerződést kötöttek Németh Istvánnal. A kosaras ugyan még rehabilitációját végzi, ám amint azt elmondta, reményei szerint március végén már játékra fog jelentkezni.

Ahogy az várható volt, nagy iramban indult a rangadó, amely körmendi támadással vette kezdetét. Az elsőre elrontott akciót végül Alekszejev fejezte be. A Körmend pontosabb játékának köszönhetően elkezdett ellépni a paksi együttestől. Hétpontos hazai vezetésnél időt is kért a vendégek frissen kinevezett trénere, Horváth Imre. A rövid szünet után magukra találtak a vendégek. Előbb Horváth Ákos dobott egy jó tempót, majd Mészáros Zalán is betalált, faulttal együtt. LaGrange triplája után pedig már vezetéshez is jutott a Paks. Ismét időkérés következett, ezúttal azonban Sabáli Balázs, a körmendi vezetőedző rendelte magához övéit. Egy 10-0-s paksi periódus után a Körmend is betalált. Booker szerzett kosarat betörésből. Az etapot pedig Thomas betörése zárta.

Dill ziccere nyitotta a második negyedet. Aztán Scott folytatta a másik oldalon a pontgyártást. A körmendi jó kezdésnek már nyoma sem maradt. Sok pontatlan támadás és elvétett dobások jellemezték a hazai csapatot. Dill két tripláját követően már nyolc pontra léptek el a vendégek. Az amerikai centerrel továbbra sem bírt Alekszejev, aki így könnyedén szerzett kosarat a fehérorosszal szemben.

Mjus Körmend Kc - Paks Kc
Németh már körmendi játékoskén nézte végig a találkozót
Unger Tamás

Aztán szépen lassan ismét kezdett magára találni a Körmend. A negyed nyolcadik percében, Scott zsákolását követően két pontra olvadt a tolnai előny. Ám még mielőtt túl közel került volna a Körmend a Pakshoz, Horváth Ákos két triplát dobva szilárdította meg a vendégek vezetését a nagy szünetre.

Egy szépen kijátszott hazai támadással kezdődött a második félidő. Fodor Gergely labdaszerzése után két pontra kúszott a Körmend, Alekszejev tempóját követően pedig egyenlített is a vasi csapat. Sőt a fehérorosz büntetőivel át is vették a vezetést a piros-feketék. Mészáros Zalán triplájával ugyan egy kicsit visszajöttek a paksiak, ám a másik oldalon Alekszejev biztos formát mutatva dobott kosarat a palánk alól. Továbbra is szoros maradt a mérkőzés. A körmendieknél Alekszejev, míg a paksi oldalon Clark volt kénytelen leülni negyedik személyi hibája miatt. Mészáros Zalán technikaija után Tóth Gergely állt oda a büntetővonalhoz. Mind a négyet értékesítette is. Majd Scott triplája után zengett a körmendi oldalon a "Tíz!Tíz!Tíz!". Végül tizenegypontos vezetéssel várták Fodorék az utolsó felvonást.

Mjus Körmend Kc - Paks Kc
Ferencz játéka ismét meghatározónak bizonyult
Unger Tamás

Horváth Ákos nyitotta a negyedik negyedet, Booker viszont egy triplával tette még biztosabbá a körmendi vezetést. Triplapárbaj következett. Előbb Horváth Ákos, majd Fodor Gergely, Kiss Zsolt és Thomas is betalált. Tizennégy pontra lépett el a Körmend, időt kért Horváth edző. LaGrange büntetői után csökkeni kezdett a körmendi előny, ám Thomas egy triplával hamar visszaverte a rohamokat. Booker hármasa két és fél perccel a vége előtt hullott be, ez pedig már végleg eldöntötte a párharcot. Thomas büntetőit követően 15 pontra lépett el a vasi gárda, és végül ezzel meg is született a végeredmény.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport