A Science című amerikai tudományos folyóirat legfrissebb, pénteken megjelenő száma közli, hogy az oregoni orvosi egyetem kutatóintézetében sikerült genetikai úton módosított majmot "előállítani". A tudósok korábban már létrehoztak egereket és birkákat mesterséges úton. Olyan főemlőst azonban, amely testi felépítését tekintve nagyon közel áll az emberhez, eddig nem sikerült genetikai beavatkozás révén "generálni".
Az első "majomteremtés" egy oregoni kutatóintézetben
A Science című amerikai tudományos folyóirat legfrissebb, pénteken megjelenő száma közli, hogy az oregoni orvosi egyetem kutatóintézetében sikerült genetikai úton módosított majmot "előállítani". A tudósok korábban már létrehoztak egereket és birkákat mesterséges úton. Olyan főemlőst azonban, amely testi felépítését tekintve nagyon közel áll az emberhez, eddig nem sikerült genetikai beavatkozás révén "generálni".
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!