Vasi küzdősportsikerek a fővárosban

A szombathelyi Brazil Jiu-Jitsu csapat versenyzője, Baranyai Zoltán a budapesti I. FILA-Grappling nyílt magyar földharcbajnokságon gi- és nogi- kategóriában is ezüstérmet szerzett, ezzel kvalifikálta magát a 2010 nyarán, Horvátországban megrendezésre kerülő világbajnokságra.

2008 óta hazánk küzdősportosai is aktív résztvevői a FILA által szervezett versenyeknek. A küzdelmeket két kategóriában, giben (hagyományos judoruha) és nogiben (grappling- vagy testhez tapadó rövidnadrág és felső) rendezik.

Baranyai Zoltán 60 kg-ban indult a versenyen, ahol birkózókat, judósokat és más földharcosokat utasított maga mögé mindkét kategóriában. Egy-egy vereséget szenvedett el, egészen az ezüstéremig jutott. A versenyző az egy éve alakult szombathelyi Brazil Jiu-Jitsu csapatban edz az MMA-, kempo- és BJJ-bajnok Molnár Gábor felügyelete alatt.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport