Gabi vidám, jókedvű, mosolygós, minden lében két kanál, bulizós típusú lány... Ám van itt erő is, versenyszerűen kajakozott.
" Pázler Gabriellának hívnak. Idén töltöm be a 22. évemet. Győrben, a Pálffy Miklós Kereskedelmi Iskolában tanulok hatodéven.
Szeretek sportolni, két évig versenyszerűen kajakoztam. Szeretem az állatokat, van egy kutyusom is. Vidám, jókedvű, mosolygós, minden lében két kanál, bulizós típusú lány vagyok. Szabadidőmet
a barátommal, családommal és a barátnőimmel töltöm.
Céltudatos vagyok, általában el is érem a célom, és megkapom azt amit akarok. Azért jelentkeztem a szépségversenyre, mert szeretem
a kihívásokat!
Köszönöm a szavazatokat és várom a megmérettetést!"
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.