Fantasztikus játékkal verte a Szolnokot a Körmend

Huszonnégy pontos fergeteges diadallal fejezte be a MJUS-Fortress Körmend a kosárlabda NB I alapszakaszát. A Szolnok legyőzésével megszilárdult harmadik hely azt jelenti, hogy ismét vasi rangadó lesz. Ezúttal a bajnoki negyeddöntőben.

Az idei utolsó alapszakaszbeli meccsét játszotta szombaton a MJUS-Fortress Körmend NB I-es férfi kosárlabdacsapata. A vasiak azt a Szolnoki Olaj KK-t látták vendégül, akivel szemben legutóbb – Váradi Kornél triplájának köszönhetően – kétpontos vereséget szenvedtek. A vasiakat egyfelől tehát a revans motiválhatta, másfelől azonban a Szolnok legyőzésével szinte biztos volt, hogy a rájátszásban a Falcoval folytatja a piros-fekete alakulat.

Mjus Körmend Kc - Szolnok Kc
Tóth Gergely palánk alatti védőjátéka biztos pont volt a találkozón
Unger Tamás
25 éves a Nyugat.hu. Ne feledd, ide kattintva támogathatod következő 25 évünket!
Támogatom

A találkozó elején azonban úgy nézett ki, egyik csapat sem szeretne különösebben taktikázni. Mindkét együttes nagy iramot diktálva kezdett bele a pontgyártásba. Aztán a Szolnok magas emberei mellett Alekszejev többször is érvényesülni tudott. Ezzel pedig lassan meglépni látszott a hazai együttes. Igazán nagy rohamot azonban a második negyedben indított a vasi gárda. Szinte öt perc alatt eldöntötte a meccs végkimenetelét a Körmend. A vasiak addig is szoros védekezéséhez a támadásuk is feljavult. Közel 20 pontos hazai vezetéssel mentek pihenni a csapatok.

A második játékrészben aztán a Körmend még tovább tudta hizlalni előnyét. A harmadik negyed elején Fodor Gergely varázslatos passza Alekszejevnek jól mutatta, hogy a vasiak lendülete nem hagyott alább. A végén, a már csak formalitásnak számító utolsó tíz percben, aztán már mindkét oldalon lehetőséget kaptak a cserék is. A parádés játék után a körmendi közönség úgy ünnepelte övéit, mintha már bajnokságot nyertek volna.

Mjus Körmend Kc - Szolnok Kc
Rice halvány mása volt önmagának
Unger Tamás

A folytatásban ismét vasi rangadó következik. A Körmend és a Falco ezúttal a bajnokság következő körébe való jutásért küzd majd meg.

Sabáli Balázs, a Körmend edzője: Az első félidőben döntöttük el ezt a találkozót. Igazán a védekezésünk volt a döntő, de a második tíz percben a támadásunk is feljavult hozzá. A második félidő vége már csak formalitás volt. Azt hiszem látható, hogy nem taktikázunk, kötelességünk volt megmutatni, hogy mennyi van bennünk egy erős csapat ellen. Lehet, hogy van most olyan, aki nem örül neki, hogy a Falcót kaptuk, de úgy gondolom, hogy ha komolyabb eredményt akarunk elérni, akkor mindenkit le kell győznünk a folytatásban.

Pór Péter, a Szolnok edzője: Az első negyedben még ott voltunk a körmendi csapat nyakán, akkor még egy szoros mérkőzés volt kilátásban. Aztán volt egy olyan öt perc amikor minden megszakadt, hagytuk a Körmendet saját játékát játszani, amit nem lett volna szabad. A második félidőben próbálkoztunk, próbálkoztunk, de ezen az estén a körmendi csapat jobb volt. Centerposzton fölénk nőttek, Alekszejevet hagytuk az első félidőben tündökölni a palánk alatt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport