Weboldalunkon cookie-kat használunk, melyek célja, hogy teljesebb szolgáltatást nyújtsunk látogatóink részére. További információ

Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

ÁSZ-vizsgálat a Televíziónál

A Magyar Televízió Közalapítvány februári kuratóriumi ülésén megvitatják az intézmény 2001. évi üzleti tervét, valamint Szabó László Zsoltnak, a tévé elnökének tisztségéből való esetleges visszahívását is - tudatta Bakó Lajos, a kuratórium elnöke. A kuratórium csütörtöki ülésén - a Magyar Televízió Rt. felügyelő bizottsága javaslatára - arra kérte Bakó Lajos elnököt, hogy kezdeményezze az Állami Számvevőszéknél és az illetékes parlamenti bizottságbál a részvénytársaság gazdálkodásának vizsgálatát. - A Magyar Televízió Közalapítvány 25 tagú testülete csütörtöki ülésén meghallgatta az MTV Rt. elnökének és pénzügyi főigazgatójának tájékoztatóját a 2001. évi üzleti tervről és az ehhez kapcsolódó gazdasági folyamatokról, és ezután döntött úgy a testület, hogy kezdeményezi az ÁSZ-vizsgálatot - tartalmazza a közlemény. Több kuratóriumi tag MTI-nek tett egybehangzó állítása szerint az ülésen javasolták, hogy tűzzék napirendre Szabó László Zsolt elnök menesztését, de a kurátorok döntő többsége leszavazta az indítványt.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk vagy küldjön róla fotót, akár névtelenül is facebook messengeren ide kattintva vagy emailben: jelentem@nyugat.hu
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Hírek

Hirdetés