A válság testközelből – hatszáz állás egy börzén

A hömpölygő tömegben sodródók közt sok a huszonéves, diplomás álláskeresőkkel is jócskán találkozunk. Nem csoda, hiszen Vas megyében a válság óta szinte megkétszereződött a munkát keresők száma, és köztük is sok a szakképzett pályakezdő. A válság egy ilyen Állásbörzén testközelből tapintható.

Magunk is hátrahőkölünk, amikor fél órával a kezdés után azzal szembesülünk, hogy a szombathelyi Oladi ÁMK (azaz SIC) környékén nem találni olyan négyzetmétert, ahol két autó ne egymáson parkolna. Bent nézelődni is képtelenség, a standok körül hömpölyög a tömeg. Az aulában a fapadoknál jelentkezési lapokkal a kézben sorban állnak, hogy egyáltalán - egy a kitöltésnyi időre - ülőhelyhez juthassanak. A válság itt tényleg testközelből tapintható.

Állásbörze a SIC-ben
Álláskeresés a szombathelyi börzén
Horváth Balázs

Több mint hatszáz munkahelyet kínálnak

A standoknál Vas megyei munkáltatók és képző intézmények kínálják állásaikat és képzési lehetőségeiket. Negyvenhét kiállító zsúfolódott össze, közülük 35 cég tényleges ajánlatokkal érkezett. Összesen több mint hatszáz munkahelyet kínálnak, a hivatalos információk szerint a segédmunkástól a technikusig mindenki kereshet. Elvileg, de akinek nem műszaki szakterületre szól a képesítése, könnyen lelombozódhat. A kínálat hozza a standard képet: keresnek varrómunkásokat, operátorokat, beszerelőket, gépészeket, karbantartókat. A munkaügyi happening délután kettőig tart, közben olyan tréningeket is tartanak, ahol a munkakeresők elsajátíthatják az álláskeresés fortélyait.

A cégek kezdenek magukhoz térni

A szervező (Nyugat-dunántúli Regionális Munkaügyi Központ Szombathelyi Kirendeltség és Szolgáltató Központja) részéről Németh Zsolt főosztályvezetőtől informálódunk, aki elmondja, 1993 óta rendszeresen, évente megrendezik ezt a börzét. Tavaly volt az egyetlen év ami kimaradt, a válság miatt ugyanis annyira kevés volt az állás, hogy nem volt érdemes a börzét megszervezni. Idén már a cégek is bizakodóbbak voltak: „Érződik a válságból való kilábalás, a cégek kezdenek magukhoz térni.”

Állásbörze a SIC-ben
A munkaügyi központ részéről Németh Zsolt válaszol kérdéseinkre
Horváth Balázs

A szervezőket is meglepte, mennyi az érdeklődő. Ebből is egyértelműen látszik, a megyében sok az álláskereső. Közel 13 500 a regisztrált munkanélküli, ebből Szombathelyen több mint négyezren keresnek állást. Országos viszonylatban a jobbak közé tartozunk, azonban az elmúlt évekhez képest megduplázódott a számuk. Megnőtt a szakképzett állástalanok aránya, az elmúlt években sokan olyanok is bekerültek a rendszerbe, akik eddig aktívan dolgoztak, és biztos megélhetésük volt. Nőtt a fiatalok aránya is, mivel megszűntek a cégeknél a belépési lehetőségek. Ezzel együtt sajnálatosan megnőtt a tartós munkanélküliek aránya is, ez – fogalmaz Németh Zsolt - hosszabb távon jelent majd komoly problémát, hiszen minél tovább van állás nélkül valaki, annál nehezebben tud visszalépni a munka világába.

Két diplomás lány hiába keresgél, nincs számukra állás

Két fiatal lány prospektussal a kézben téblábol a büfénél. Szóra bírjuk őket. Állást keresnének, egy órája érkeztek, azóta körbejárták a standokat, de hiába. A fiatalabb lány nemrég végzett művelődésszervező-könyvtár szakon, ezzel a végzettséggel azonban állítása szerint lehetetlen elhelyezkedni. Bármit elvállalna, de az itteni kínálat nem neki szól. Semmit sem talált magának. Barátnője szintén főiskolán végzett, azonban a pedagógus diplomával ő immár egy éve nem tud elhelyezkedni. Mindenféle helyre beadta a pályázatát, oda is, ahol szakképzetleneket kerestek, de még egyetlen válaszlevelet sem kapott.

Egy standnál Horváth Dániellel, egy munkaerő-közvetítő cég képviselőjével is konzultálunk. Őket is meglepte a nagy érdeklődés. Mint elmondta, egy óra leforgása alatt ötvenen érdeklődtek nála, majd harmincan regisztráltatták is magukat a rendszerükben. Amit kínálnak: a műszaki értelmiségiek számára vannak jó munkák, emellett operátorokat és gépbeállítókat is közvetítenek.

Állásbörze a SIC-ben
Álláskeresés a szombathelyi börzén
Horváth Balázs

A szervezőktől még megérdeklődtük, a hely szűke miatt nem tervezik-e, hogy jövőre nagyobb helyen, és nem csak fél napra hirdessék meg a rendezvényt. Németh Zsolt azonban elmondta, nincs rá nagyobb kapacitásuk és forrásuk, a munkaügyi központ ugyanis saját költségén szervezi ezt a programot.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet