Orbán Viktor miniszterelnök szerdán kilenc órakor találkozik Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, a Független Kisgazdapárt elnökével. A kormányfő ezt a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában közölte. Azzal kapcsolatban, hogy Torgyán József dél-amerikai útjáról akar tájékoztatást adni, Orbán Viktor leszögezte: helytelenül járna el, ha nem tenne fel fontos kérdéseket a miniszternek. A napokban nyilvánosságra került, Torgyán József fiát korrupció gyanújába keverő hangkazettáról úgy nyilatkozott a miniszterelnök, hogy az ügynek mindenképpen súlyos jogkövetkezményekkel kell járnia, ha igaznak bizonyul, akkor az érintettek, ha pedig koholmány, akkor a nyilvánosságra hozók tekintetében. Értékelése szerint amennyiben egy kormánytag hozzátartozója kormányzati szervekkel összefüggésben követ el törvénysértést, akkor minden érintettnek viselnie kell a felelősséget, ha pedig a kormánytól teljesen függetlenül, akkor az illető miniszternek erkölcsi alapon kell levonnia a következtetést, mint ahogyan adott esetben ő így is cselekedne. Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy felkérte Szájer Józsefet, a Fidesz frakcióvezetőjét: vegye fel a kapcsolatot a kisgazdapártból kizárt, vagy onnan távozott országgyűlési képviselőkkel és kössön velük írásos megállapodást a kormányprogram további támogatásáról.
Orbán Viktor Torgyán Józsefről
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán kilenc órakor találkozik Torgyán József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszterrel, a Független Kisgazdapárt elnökével. A kormányfő ezt a Magyar Rádiónak adott szokásos szerda reggeli interjújában közölte. Azzal kapcsolatban, hogy Torgyán József dél-amerikai útjáról akar tájékoztatást adni, Orbán Viktor leszögezte: helytelenül járna el, ha nem tenne fel fontos kérdéseket a miniszternek.
A napokban nyilvánosságra került, Torgyán József fiát korrupció gyanújába keverő hangkazettáról úgy nyilatkozott a miniszterelnök, hogy az ügynek mindenképpen súlyos jogkövetkezményekkel kell járnia, ha igaznak bizonyul, akkor az érintettek, ha pedig koholmány, akkor a nyilvánosságra hozók tekintetében.
Értékelése szerint amennyiben egy kormánytag hozzátartozója kormányzati szervekkel összefüggésben követ el törvénysértést, akkor minden érintettnek viselnie kell a felelősséget, ha pedig a kormánytól teljesen függetlenül, akkor az illető miniszternek erkölcsi alapon kell levonnia a következtetést, mint ahogyan adott esetben ő így is cselekedne. Orbán Viktor beszámolt arról is, hogy felkérte Szájer Józsefet, a Fidesz frakcióvezetőjét: vegye fel a kapcsolatot a kisgazdapártból kizárt, vagy onnan távozott országgyűlési képviselőkkel és kössön velük írásos megállapodást a kormányprogram további támogatásáról.
Gratulálunk, ma már 10 cikket elolvastál a Nyugaton!
Szeretsz képben lenni azzal, hogy mi történik a világban, mi pedig a Nyugatnál éppen azért dolgozunk, hogy segitsünk téged a tájékozódásban. Köszönjük, ha pénzzel is támogatod a működésünket, a mai médiaviszonyok között csak így tudjuk fenntartani ezt az ingyenes újságot.
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!