Az 1989-es rendszerváltás után nemcsak a vállalatok mentek sorra tönkre, szűntek meg, de az üzemi konyháknak is bealkonyult. Ahol túlélte az üzem a változásokat, a jelentős létszámcsökkentések miatt gazdaságtalanná vált a működtetésük, no és megjelentek az egyre több helyre nyomuló közétkeztetési cégek is. Pedig mondjuk meg őszintén, nem lehetett panasz a saját konyha, saját személyzetével készített ételek minőségére és adagjára, úgy az üzemi, mint az óvodai vagy iskolai konyhákon. Mi több, a környéken lakóknak is biztosítottak étkezési lehetőséget, sok-sok éthordót kellett megtölteni naponta.
Néhány éve még két helyen is működött Szombathelyen saját üzemi konyha, az egyik a Vasi Húsipar (akkori nevén Vasi Hús Kft.) volt, a másik pedig a MÁV Vasjármű Kft. Előbbi éttermében – szintén rendhagyó módon – még reggelizési és vacsorázási lehetőséget is biztosították a több műszakban dolgozók számára. A konyha ugyan jóval kisebb kapacitással üzemelt, mint az állami vállalati időben, de a további működés érdekében még a HACCP rendszer is bevezették.
„Megmaradt a helyben főzés, az üzemi konyha azonban csak a dolgozókat szolgálja ki, külső személyek nem étkezhetnek itt, és nem vihetik el az ételt. Nagyjából 150-200-an élnek a munkahelyi étkezési lehetőséggel. A cégvezetés támogatja a helyi étkezést, így az naponta csak 150 forintjába került a dolgozóknak. A nehéz fizikai munkához igazítottuk az adagokat is. Nem vesszük szigorúan, ki mennyit fogyaszt, akár repetázni is lehet. Az éjszakai és hétvégi műszakban dolgozók hideg ételt kapnak. A vacsorázás teljesen önállóan történik, a reggelit azonban az immáron három főre zsugorodott konyhai személyzet szolgálja fel.
Többféle felvágottból is lehet választani, amihez kenyér és tea jár. Húsipari cégről lévén szó, a gazdaságos működtetést a helyi alapanyag is biztosítja” – nyilatkozta annak idején Szabados Gizella, az üzemi konyhát vezető higiénikus.
Aztán az élet úgy hozta, hogy immáron a húsipari konyha és étterem köddé vált. A kft. „bedobta a törölközőt”, a város és a megye egyik legnagyobb, legismertebb üzeme kihalt, épületei ki vannak szolgáltatva az enyészetnek.
Az üzemi konyha fronton az utolsó mohikán a szombathelyi MÁV Vasjármű Kft. volt. A cég ugyan még létezik és működik, a saját konyhát azonban megszüntették. A 35 éve épített konyha és a hozzá tartozó étterem egykor mintegy kétezer dolgozó étkezési lehetőségét biztosította, s még harminc év múlva is voltak 840-850-en. Ekkor még Kiss József humánpolitikai osztályvezető büszkén újságolta: „A szakszervezet és a cégvezetés szociális érzékenységének nagy szerepe van abban, hogy helyben főzött ételt fogyaszthatnak a dolgozók. Igaz, hogy a korábbi adagszám és a konyhai személyzet is lecsökkent az elmúlt években, de a saját konyha megmaradt. Gazdaságossági számítások alapján a szakszervezettel közösen alakítjuk ki a térítési díjakat. A munkavállalók havonta 3300 forint természetbeni hozzájárulást kapnak, naponta pedig 235 forintot fizetnek az ebédért. A legtöbben egy hétre előre fizetnek az A vagy a B menüért.”
A konyha kihasználtsága érdekében megszűnéséig főztek rendezvényekre, készítettek hidegtálakat is, s persze lehetőség volt külső személyeknek is az itt készült ételt elfogyasztani. Az önkiszolgáló módon működő nagy étterem mellett még rendelkezésre állt egy tizenkét fős befogadású, úgynevezett reprezentatív étterem is, ahol a cég üzleti partnereit látták vendégül.
„A helyben főzést megszüntettük, a konyha működtetése ugyanis gazdaságtalanná, ezért kiszerveztük az étkeztetést külső vállalkozónak Egyrészt az üzemi konyha egyre kisebb kapacitással működött, másrészt újabb beruházásokra lett volna szükség, harmadrészt pedig emelni kellett volna az ebéd árát, a gazdasági nehézségek miatt azonban a munkahelyi étkezési hozzájárulást már nem lehetett növelni. Most aki igényli, annak kívülről hozzák az ételt – tudtuk meg Szíj Péter ügyvezető igazgatótól. A vasi oktatási intézmények étkeztetését is végző, budapesti székhelyű Elamen Rt. a megyében üzemeknek nem főz, azoknak nem szállít ki ételt.
Manapság a nagyobb cégek nem vállalják dolgozóik étkeztetését, csupán az étkezésükhöz adnak lehetőséget. Háttér információink szerint meglehetősen vegyes a kép. Van, ahol étterem, étkezde áll a dolgozók rendelkezésére a magukkal hozott étel elfogyasztására. Máshol mikrohullámú sütőkben akár meg is melegíthetik azt. Olyan is van, hogy a céghez beszállított meleg ételt fogyaszthatják az alkalmazottak, de arra is akad példa, hogy az étkezéshez rendelkezésre áll étterem, ugyanakkor olyan büfé is üzemel, ahol hideg étel mellett „meleg ételként” hot-dog, hamburger vagy akár pizza is kapható. Ja kérem, hol van már a gondoskodó állam!
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!