"Vörös Adrienn vagyok, 19 éves szombathelyi egyetemista. Orosz-horvát szakirányon tanulok és szeretnék a későbbiekben tolmácsként dolgozni.
9 éve atletizálok versenyszerűen, és többmint 2 éve modellkedem is Budapesten. Jelent már meg több oldalos divatanyagom és többszépségversenyen is résztvettem már, legutoljára az NYME szépén,amit sikerült megnyernem.
Ezért gondoltam, hogy elindulok itt is, hiszen nincsen mit veszítenem. Szabadidőmben szeretek a barátaimmal lenne, lovagolni, utazgatni."
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!