Elrendelték a nyomozást a "kazettaügyben"

- Befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen nyomozást rendeltek el a Népszava által kirobbantott kazettaügyben - tájékoztatta Garamvölgyi László, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs igazgatója az MTI-t szerdán. Elmondta azt is, hogy az ügyészséggel történt keddi egyeztetés után ugyanaznap döntöttek a nyomozás megindításáról. Mint ismeretes, azzal vádolták meg a földművelésügyi miniszter fiát, Torgyán Atillát. Hogy kenőpénzt fogadott el apja befolyásolásáért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek