Folytatódik a Fő tér rekonstrukciója - Nyomulnak a térkövek

Folytatódik a Fő tér rekonstrukciója. Közel kétszázhatvan millió forintból újul meg a Király -, és a Kőszegi utca valamint a Borostyán kő áruház előtti tér a híddal együtt. A kivitelezők bő egy hét múlva kezdik a munkát. A polgármester türelmet kér, Karneválra elkészül.

262.626.260 forint. Egészen pontosan ennyibe kerül a Fő tér rekonstrukciójának második üteme, amelyről a szerződést ma délután a város képviseletében Ipkovich György polgármester, a kivitelező Magyar Aszfalt részéről pedig Németh Gyula területi igazgató írt alá.

A június 8-án kezdődő munka során a Kőszegi és a Király utca (egészen a Mártírok teréig) a Fő térihez hasonló díszburkolatot kap . A tér másik oldalán pedig a Borostyánkő áruház előtti térig nyomulnak majd a térkövek. A beruházás során a Gyöngyös sétány is megszépül, és a híd is megújul.

Kőszegi utca
A mozi árkádok a kövezet lerakása után szépülnek meg
Mészáros Zsolt

"A Fő tér burkolása közben nagyon türelmesek voltak a szombathelyiek. Reméljük, hogy ez ezúttal is így lesz majd" – közölte Ipkovich György polgármester. Aki hozzátette, hogy terveik közt szerepel a díszburkolat lerakása egészen az ISEUM-ig. Ezt a több mint hatvan millió forintos projektet azonban a még jóvá kell hagynia a közgyűlésnek.

A mostani beruházás végeztével, aminek időpontját augusztus 10-ére tűzték ki, egységes arculatot kap a Fő tér. Ami nem csak a burkolat tovább terjeszkedését jelenti, de a köztéri padokat, a növényzetet, a kültéri- és járófelületbe épített világítást is takarja.

A Borostyánkő áruház előtti híd
A Gyöngyös hídat is felújítják
Mészáros Zsolt

"7000 négyzetmétert burkolunk le. Megpróbáljuk ezt a lakosság számára a legkisebb kellemetlenséggel tenni. Sajnos azonban az időjárást nem tudjuk befolyásolni, így a jó időben reménykedve mondom azt, hogy megpróbáljuk a Savaria Karneválig befejezni a munkát" – nyilatkozta Németh Gyula.


Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet