A miniszterelnök és a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter nevére állítottak ki fiktív adatokkal vevőkártyát a szegedi Metro áruházban. B.Cs. még tavaly szeptemberben nagy mennyiségű kristálycukrot akart vásárolni a Metróban, de nem volt vevőkártyája. Az illetékes osztályvezetőhöz, S. T.-hez fordult, aki kiállított két kártyát, az egyiket Orbán Viktor nevére, szegedi lakcímmel - az utca neve Nemtudomka volt -, a másik vevőkártya tulajdonosának Torgyán Józsefet jelölte meg, a miniszter lakcímének Békéscsaba, Paraszt utcát írta be. Két alkalommal összesen több mint öt és fél millió forint értékben vásároltak édesítőszert a hamis kártyákkal, a vételárat mindig kiegyenlítették. Az ügyészség magánokirat-hamisítás vétsége miatt emelt vádat a két férfi ellen. Balogh Zoltán alezredes, szegedi rendőrkapitány elmondta: a kihallgatás során nem kaptak magyarázatot arra, hogy a gyanúsítottak miért követték el tettüket, hiszen nem származott előnyük belőle.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu