Az interneten az emberi géntérkép "megfejtett" részletei

Az ember géntérképét megfejtő Human Genome Project keretében dolgozó, több mint 20 ország szakembereit tömörítő tudóscsoport a Nature tudományos szaklapban ismertette részletesen az emberi genom általa feltárt "első olvasatát". A csoport tagjai hétfőn hozták nyilvánosságra kutatásaik eddigi eredményét, s egyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a tudomány előrelépése, az orvosi és gyógyszerkutatások szempontjából közkinccsé kell tenni az emberi lény molekuláris tervrajzát, hogy a géntérkép eddig megismert részletei mindenki számára hozzáférhetővé legyenek. Az emberi géntérkép megfejtésén párhuzamosan dolgozó Celera Genomics amerikai magáncég eredetileg engedélyhez akarta kötni a feltárt kutatási adatok felhasználását. E héten azonban a Science amerikai tudományos szaklapban ez a cég is nyilvánosságra hozta az emberi genom saját kutatói által megfejtett adatait. Az emberi genom, azaz az emberi lény molekuláris tervrajzának "megfejtett" részletei a NIH Biotecnológiai Információk Országos Központja (NCBI) nevű intézetének honlapján a következő internet-címen érhető el: www.ncbi.nlm.nih.gov/genome/guide/human
Az ember géntérképét megfejtő Human Genome Project keretében dolgozó, több mint 20 ország szakembereit tömörítő tudóscsoport a Nature tudományos szaklapban ismertette részletesen az emberi genom általa feltárt "első olvasatát". A csoport tagjai hétfőn hozták nyilvánosságra kutatásaik eddigi eredményét, s egyben arra hívták fel a figyelmet, hogy a tudomány előrelépése, az orvosi és gyógyszerkutatások szempontjából közkinccsé kell tenni az emberi lény molekuláris tervrajzát, hogy a géntérkép eddig megismert részletei mindenki számára hozzáférhetővé legyenek. Az emberi géntérkép megfejtésén párhuzamosan dolgozó Celera Genomics amerikai magáncég eredetileg engedélyhez akarta kötni a feltárt kutatási adatok felhasználását. E héten azonban a Science amerikai tudományos szaklapban ez a cég is nyilvánosságra hozta az emberi genom saját kutatói által megfejtett adatait. Az emberi genom, azaz az emberi lény molekuláris tervrajzának "megfejtett" részletei a NIH Biotecnológiai Információk Országos Központja (NCBI) nevű intézetének honlapján a következő internet-címen érhető el:
www.ncbi.nlm.nih.gov/genome/guide/human
Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek