Kisgazda kizárósdi

Vezető kisgazda politikusokat váltottak le, többen lemondtak elnökségi tagságukról, szivárogtatták ki a pártból. Bánk Attila országgyűlési frakcióvezetői tisztségéről való leváltását, továbbá Horváth Béla és Várhelyi András frakcióvezető-helyetteseknek a frakcióból való kizárását javasolja az FKGP országos vezetősége és országos elnöksége - közölte Torgyán József a pártvezetés pénteki ülése után tartott sajtótájékoztatón A pártelnök bejelentette: február 20-ára összehívják a frakció közgyűlését, amelyen a képviselőket kötelezik arra, hogy az országos vezetőség döntésének megfelelően szavazzanak. Torgyán József arról is beszámolt, hogy Horváth Béla és Várhelyi András ellen fegyelmi eljárást indítottak, és egyúttal kizárták őket a kisgazdapártból.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek