Ha Bánk Attila kisgazda frakcióvezetőt a képviselőcsoport keddre összehívott ülésén nem váltják le, akkor a párt vezető testületének döntése értelmében ki kell zárni az FKGP-ből, erről Torgyán József pártelnök beszélt a Pest megyei szervezet ülése után, szombaton. Kérdésre válaszolva hangsúlyozta: kedden mindenképpen lesz frakcióülés, mivel annak összehívását a képviselőcsoport tagjainak több mint kétharmada írásban kezdeményezte. Torgyán József szerint a frakciószabályzat értelmében az ülés határozatképes, ha a képviselők kétharmada megjelenik, és a résztvevők kétharmadának egyetértésével lehet érvényes döntést hozni a frakcióvezető-helyettesek kizárásáról, valamint Bánk Attila leváltásáról

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu