Havel egészségügyi állapota romlott

Váratlanul rosszabbodott Václav Havel egészségi állapota. A cseh államfőt hétfő óta krónikus hörghuruttal a prágai Központi Katonai Kórházban ápolják. Ladislav Spacek elnöki szóvivő vasárnap délben bejelentette, hogy Havelnek szombat éjjel ismét láza volt és rosszabbodott jobb oldali tüdejének oxigénellátása is. A múlt hét folyamán Havel egészségi állapota fokozatosan javult, s az orvosok már azt tervezték, hogy hétfőn kiengedik a kórházból. Tekintettel állapotának rosszabbodására a vasárnap délelőtti orvosi konzílium azonban úgy döntött, hogy Havelnek legalább a jövő hét végéig továbbra is a kórházban kell maradnia - szögezte le Havel kezelőorvosa. A 64 éves cseh államfő közel-keleti körútja során betegedett meg, ezért látogatását meg kellett szakítania és a múlt hétfőn a kuvaiti emír repülőgépén idő előtt visszatért Prágába, ahol azonnal kórházba szállították.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek