Magyarország 99 ország közül a 31. a korrupciós fertőzöttséget tekintve egy tavalyelőtti nemzetközi felmérés szerint, s régiójában csak Ausztria és Szlovénia előzi meg - derül ki a Transparency International magyarországi tagozata által most megjelentetett, Korrupció Magyarországon című tanulmánykötetből. A kötetben önálló írások foglalkoznak a bankkonszolidációval, továbbá a kereskedelem, a közbeszerzés, a közigazgatás, a büntetőjog, a rendőrség, a bíróság, a vám- és pénzügyőrség, illetve az adóhatóság korrupcióval kapcsolatos kérdéseivel. A szerzők között található Bócz Endre volt fővárosi főügyész, Gatter László, a Fővárosi Bíróság elnöke, Bencze József, a VPOP rendészeti főigazgatója, Polt Péter legfőbb ügyész (írásának elkészítésekor még az ombudsman általános helyettese), illetve Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék igazgatója. A korrupciós bűnözés egyik legfontosabb jellemzője a látencia. Az ismertté vált korrupciós bűncselekmények, illetve bűnelkövetők száma világszerte, így hazánkban is tragikomikusan csekély - állapítja meg Kránitz Mariann kriminológus. Magyarországon 1965 és 1980 között az évi átlagosan 120 ezer bűncselekményből 800 volt korrupciós jellegű, a 80 ezer elkövetőből pedig mintegy 350-en követtek el ilyen jellegű cselekményeket. Ezek a számok természetesen csak az ismertté vált esetek adatait tartalmazzák

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu