KEHI-vizsgálat a minisztériumban

Rövidesen vizsgálatot kezd a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (KEHI) a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium irányítása alá tarozó néhány nagyvállalatnál - tájékoztatta pénteken az MTI-t Tamás Károly, az FVM közigazgatási államtitkára. A minisztériumi vezető közölte: Sepsey Tamással, a KEHI vezetőjével pénteken egyeztetett az ügyben, de a vizsgálat nem a minisztérium szervezetét, hanem a tárca irányítása alá tartozó néhány nagyvállalatot érint majd. Az államtitkár a konkrét témákról még nem nyilatkozott, de utalt arra, hogy nem lesz párhuzamosság a KEHI és a minisztérium ellenőrzési főosztálya által végzett vizsgálatok között. A főosztály az Agrármarketing Centrum és az Országos Területfejlesztési Központ gazdálkodását vizsgálja jelenleg. Az államtitkár tájékoztatott arról is, hogy javaslatára Boros Imre, a tárca irányításával ideiglenesen megbízott miniszter Kósa Ferenc helyettes államtitkárt bízta meg az FVM-hez tartozó nagyvállalatok, kft-k és kht-k tulajdonosi jogainak gyakorlásával.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek