Megsemmisített ítélet

A Fővárosi Bíróság február 19-én hozott végzésével semmissé nyilvánította Tóth Ilona, az 1957-ben kivégzett hős orvostanhallgató egykori elítélését - tudatta az Igazságügyi Minisztérium pénteken közleményben. A tájékoztatás szerint Tóth Ilonát első fokon a Fővárosi Bíróság, másodfokon a Magyar Népköztársaság Legfelsőbb Bíróságának Népbírósági Tanácsa ítélte halálra. Az ítéletet 1957. június 27-én hajtották végre. Az Igazságügyi Minisztérium előterjesztése nyomán múlt év december 12-én megalkotott törvény értelmében semmisnek tekintendőek mindazok az elítélések, amelyek az 1956-ban bevezetett rögtönbíráskodásban, az 1957-ben létrehozott gyorsított eljárásban, vagy népbírósági tanács előtti eljárásban születtek a forradalommal, illetve harci cselekményekkel összefüggésbe hozott cselekmény miatt.
Megismételt ítélet

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek