Játékvezetői műhiba miatt az FC Liverpool elleni UEFA Kupa nyolcaddöntő visszavágójának újrajátszását szeretné elérni az AS Roma. Az olasz klub ezért beadvánnyal fordult az Európai Labdarúgó Szövetséghez (UEFA). Fabrizio Lucchesi, az AS Roma igazgatója elmondta: az óvást az előírtaknak megfelelően, a találkozó lefújását követő 24 órán belül, már pénteken eljuttatták az UEFA-hoz. Azt is hozzátette, hogy kevés reményt fűznek az újrajátszás elrendeléséhez. Az első, olaszországi mérkőzésen 2-0-ás vereséget szenvedő AS Roma a liverpooli visszavágón 1-0-ra vezetett, amikor a 77. percben Markus Babbel kezezése után Jose-Maria Garcia Aranda játékvezető először büntetőt ítélt, majd teljesen váratlanul megváltoztatta döntését, s szögletet adott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu