A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek

Mádl Ferenc köztársasági elnök és Áder János, az Országgyűlés elnöke is az emlékezés fontosságára hívta fel a figyelmet a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából rendezett ünnepségen vasárnap, a parlamentben. Az államfő hangsúlyozta: a totalitárius rendszerek visszatérésével szemben leginkább az erős demokráciák vehetik fel a harcot, majd arra hívta fel a figyelmet, hogy a Magyarországon jelenleg érvényben lévő jogszabályok sokoldalúan gondoskodnak a hatalommal való visszaélés megakadályozásáról. Wittner Mária, akit az 1956-os forradalomban való részvételéért először halálra, majd életfogytiglani börtönbüntetésre ítéltek, hangsúlyozta: megidézi az áldozatokat, az élőket, a halottakat, hogy együtt vádolják a szocialista köntösbe bújtatott hóhérokat. Balázs Piri László, a Történelmi Igazságtétel Bizottság (TIB) alelnöke egyebek között arról beszélt, hogy közöttünk nyüzsögnek még a különös vágású emberek, a diktatúra bacilusgazdái, és nem akármilyen hadállásokban új jelszavakat, szövetségest keresnek.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek