Minősített főiskola

Oktatási Minisztériumtól a legmagasabb, A minősítést kapta meg a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola fejlesztési terve - jelentette be hétfői sajtótájékoztatóján Gál László, az intézmény főigazgatója. A négy évre szóló középtávú és tízéves hosszútávú elképzelések kedvező fogadtatása után a főiskola az eddiginél eredményesebben pályázhat központi támogatásra - közölte. Kidolgozzák az a intézmény részletes fejlesztési programját is, amelynek megvalósítása hozzávetőleg négy milliárd forintot igényel - fűzte hozzá. A Berzsenyi Dániel Főiskola az utóbbi években több olyan szak indítását is kezdeményezte, amely nem kötődik a korábbiakban fő tevékenységüknek számító tanárképzéshez. Ide sorolható például az Európa Tanulmányok tíz féléves, egyetemi szintű oktatásának megindítása, a közgazdasági képzés, a magas szintű idegennyelvi és számítástecnikai oktatás, valamint a kommunikáció szak beindítása is. Amennyiben az intézményfejlesztési tervek megvalósulnak tovább kívánják erősíteni a főiskola regionális szerepét, újabb nem tanári szakok indítását tervezik - mondta el Gál László. - Ilyenek lehetnek a nemzetközi kommunikáció, a térségfejlesztés, a műszaki informatika, műszaki menedzser, a gazdasági informatikus, gazdasági menedzser, humán erőforrás menedzser, külgazdasági és idegenforgalmi szakok - sorolta a főigazgató. Az intézményfejlesztési terv részét képezi újabb főiskolai épületek megvásárlása, a meglévők felújítása, a kollégiumok bővítése. Jelenleg ötszázharminckilenc hallgatót tudnak diákotthonban elhelyezni, a terv szerint kilencszáz személy elszállásolását akarják megoldani. A főiskola informatikai és számítógépes rendszerének jelentős bővítése során a mostani, négyszázharmincas számítógép-park kilencven nagy teljesítményű géppel bővülne. Gál László a sajtótájékoztatón bejelentette azt is, hogy főigazgatói mandátuma 2001 június 30-án lejár, ezért a főigazgatói állást meghirdették. Erre a feltételeknek megfelelő három pályázat érkezett; a jelenlegi főigazgató nem pályázott.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu

Hírek