Vigyázat! Trükkös tolvajok!

Az idei év bűncselekményi statisztikáját elemezve azt tapasztaljuk, hogy megyénkben, az elmúlt időszakban jelentősen megnőtt a trükkös lopások száma. Ezen jogsértésekre jellemző, hogy az elkövetők az idős, egyedülálló emberek vagy házaspárok kiszolgáltatottságát, naivságát, hiszékenységét használják ki. Az elkövetés időpontját vizsgálva megállapítható, hogy jellemzően a délelőtti és a kora délutáni időszakban követik el ezeket a bűncselekményeket, amikor az aktív dolgozók nem tartózkodnak otthon, a lakótelepek, falvak viszonylag néptelenek, így kevesebb a tanú, valamint a bűncselekményt megakadályozni képes személy.

Ahhoz, hogy az értelmetlen áldozattá válás bosszúsága ne keserítse meg a jól megérdemelt nyugdíjas éveket, kérjük a Tisztelt Olvasókat, hogy fogadják meg bűnmegelőzési tanácsainkat, és ajánlásainkat közvetítsék idősebb rokonaik és ismerőseik felé!

A trükkös lopások elkövetési módszerére jellemző, hogy az elkövető valamilyen ürüggyel bekéredzkedik a lakásba, elvonja a házigazda figyelmét, illetve valamilyen módon megpróbálja eltávolítani a szobából, majd összeszedi az értékeket, és sietősen távozik a lakásból.

Az elkövetők – a leggyakrabban- azzal a szöveggel csengetnek be kiszemelt áldozatukhoz, hogy pénzt hoztak a Nyugdíjfolyósítótól vagy az önkormányzattól, illetve közüzemi szolgáltató munkatársaként a számlán jelentkező túlfizetést hozták ki az ügyfélnek. Ki ne örülne a váratlanul érkező összegnek? Így a bűnöző már bent is van a lakásban. Ezután kérnek egy 10.000,- Ft-os bankjegyet, hogy felírják a sorszámát. Közben megfigyelik, hogy a sértett hol tárolja pénzét. Ekkor vagy kérnek valamilyen iratot (számlát, nyugdíjszelvényt) vagy a társuk becsenget a lakásba. Amíg az áldozat előveszi a kért papírt vagy ajtót nyit, gyorsan elteszik a hosszú évek munkájával megtakarított pénzt, ezután sietősen távoznak.

Az is gyakran előfordul, hogy azt mondják, csak 20.000,- Ft-os címletük van, vissza kell belőle adni 10.000,- Ft-ot. Erre gyorsan előkerül a biztonságosnak vélt rejtekhelyen tartott pénz, így a tolvajnak már nem is kell keresgélni. Régi módszer, hogy az elkövető hirtelen „rosszul érzi magát” és vizet kér. Amíg a jószándékú áldozat a konyhába megy, máris a bűnöző zsebébe vándorol a félretett pénz. A tolvajok fantáziája azonban nem ismer határokat. Előfordult, hogy a tettes – telefonon keresztül - a sértett unokájának adta ki magát. Azt mondta, hogy sürgősen nagyobb pénzösszegre van szüksége, mert bajba került, azonban ő most nem tud a pénzért menni, ezért egy barátját küldi érte. A gyanútlan áldozat pár perccel később át is adta a kért összeget a tolvajnak.

Még mindig gyakori, hogy telefonon hívják fel a kiszemelt áldozatot és örömmel értesítik, hogy nagyobb pénzösszeget vagy személygépkocsit nyert. A nyeremény átvételének azonban feltétele, hogy mobiltelefon feltöltőkártyát kell venni és a lekapart kódot meghatározott időn belül be kell diktálni telefonon keresztül. A bediktálást követően a nyeremény természetesen elmarad és a hiszékeny áldozat a kártya értékével károsodik, hiszen az összeg a bűnöző telefonjára kerül feltöltésre.

A fenti példák bőven szolgálnak tanulsággal.

• Ne engedjen be senkit a lakásába, akinek személyazonosságáról nem győződött meg hitelt érdemlően - még akkor se, ha hivatalos szerv vagy vállalat képviselőjének mondja magát!
• A nyugdíjbiztosítási igazgatóság, valamint a szolgáltatók munkatársai sorszámozott, arcképes igazolvánnyal rendelkeznek! Ezek az igazolványok a legtöbb esetben csak személyi igazolvánnyal együtt érvényesek, és azokat az alkalmazottaknak felszólítás nélkül fel kell mutatniuk. Amennyiben mégsem teszik meg, kérni kell, hogy igazolják magukat. Ha a felszólításnak nem tesznek eleget nem szabad beengedni őket a lakásba, de még az udvarra sem!
• Amennyiben a hívatlan vendég már akarata ellenére belépett otthonába, ne hagyja egy pillanatra sem felügyelet nélkül!
Amennyiben kellő határozottsággal lép fel, meghátrál és távozni fog. • Amikor a „látogató” távozik, írja fel a gépkocsija rendszámát, színét, típusát!
• Ha mégis megtörtént a lopás, az elkövető által használt tárgyakat ne dobják ki, ne mossák le, mert ezek nagy segítséget jelentenek a későbbi nyomozásban!
• Ne feledje, a látszat csal! Ezen bűncselekmények elkövetői legtöbbször jólöltözött, megnyerő modorú emberek.
• Ha egy – az Ön számára - ismeretlen személy telefonon vagy személyesen jelentkezik, és pénz kér, először mindenképpen hívja fel azt a rokonát, akire hivatkozik!
• A telefonkártyás trükknek, soha ne dőljenek be! Nyereményjátékok esetén a szolgáltató nem kéri az összeg feltöltéséhez szükséges, lekapart kódot.

Az egymásra való odafigyelést, a gyors és pontos jelzésadást az intézkedő hatóságoknak továbbra is kérjük Önöktől! Ne fordítson hátat, ha bűncselekményt lát, forduljon bizalommal a rendőrséghez!

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Közélet