Felmentett dandártábornok
Pintér Sándor belügyminiszter március 15-ei hatállyal felmentette Szabó Péter rendőr dandártábornokot a Rendvédelmi Szervek Védelmi Szolgálatánál betöltött vezető beosztásából - nyilatkozta Csányi Klára, a Belügyminisztérium főosztályvezetője. A Pest Megyei Főügyészség halált okozó ittas járművezetés bűntettével gyanúsította meg kedden Szabó Péter dandártábornokot. A rendvédelmi szervek belső elhárításának első számú vezetője március 6-án este egy általa vezetett Opel Vectrával belerohant egy kanyarodó IFA-tehergépkocsiba. A tábornok mellett ült egyik beosztottja, aki az ütközés következtében meghalt. A baleset során a tábornok, illetve a teherautó vezetője is sérüléseket szenvedett. A Pest Megyei Ügyészségi Nyomozó Hivatal kedden az IFA vezetőjét is meggyanúsította halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétségével. Az eljárás feladata lesz tisztázni a többi között azt is, hogy ténylegesen melyik gépkocsivezetőt milyen mértékig terheli felelősség a halálos közúti balesetért.

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!