Kőszeg és Lukácsháza között, a Gyöngyös-patakon egy 145 hektáros árvízi tározó épült. A Nyugat-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság kiemelt uniós beruházása mintegy 25 ezer ember lakhelyét tette árvízvédelmi szempontból biztonságossá. A projekt a Nyugat-dunántúli Operatív Program 2,7 milliárd forintos támogatásával valósult meg. Szakemberek szerint a beruházás megvalósítása lehetőséget ad további fejlesztésekre és kapcsolódik a Szombathely által előnyben részesített Perint revitalizációs programhoz, de tovább növelheti Kőszeg turisztikai vonzerejét is. A tározót ma délután Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter avatja fel.
Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!
A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!