A Fradit is legyőzte a Haladás futsal csapata

Bár a szombathelyiek nem játszottak jól, de 2-1-es félidő után végül még is simán, 6-2-re nyertek. Az Admirál továbbra is 100%-os.

Hétfőn este, az NB II-es futsal bajnokság Nyugati csoportjának 5. fordulójában az Admirál-Haladás VSE a Ferencváros II. otthonában lépett pályára.

Pálmay Tamás vezetőedző tüdőgyulladással a múlt héten kórházba került, így ő nem utazhatott el a csapattal. Helyette Somfalvi Csaba irányította a focistákat.

Szépszámú közönség előtt kezdődött a találkozó. Nagy csatát hozott az első félidő. Keményen küzdőtt a Fradi, nem egyszer Németh bravúrjai mentették meg a Haladást a bekapott góltól. Aztán Horváth, majd Polgár találataival megszerezték a vezetést a vendégek, ám sokáig nem örülhettek, mert még a szünet előtt egyenlített az FTC.
A félidőben a parádésan védő Németh helyett Heinrich állt a kapuba, de akárcsak kollégája, ő is lehúzta a rolót, nagyobbnál nagyobb védéseket bemutatva tartotta a lelket a vasi csapatban.
Aztán Varga Attila növelte az előnyt bűntetőből, miután Kővárival szabálytalankodtak ziccerben. A Ferencváros nem adta fel, ismét találtak egy gólt, így újra nyílt lett a meccs. Ekkor a Hali legjobb mezőnyjátékosa, Horváth ismét villant, ezzel eldőlt a meccs. A vasiak házi gólkirálya, Németh háromra növelte a különbséget. Az ellenfél mindent egy lapra feltéve lehozta a kapusukat, de ez hamar megbosszulta magát, mert Demény egy labdaszerzés után betalált, így kialakítva a végeredményt.

Somfalvi Péter szakmai igazgató, megbízott edző: A fradista fiatalok egyáltalán nem voltak megilletődve, jól játszottak, nem álltak vissza, próbálták meglepni a Hali játékosait. Sokszor csak Németh Krisztián bravúrjainak köszönhettük, hogy nem szerezték meg a vezetést a hazaiak. A játékrész felénél aztán két fiatal játékosunk révén sikerült egy perc alatt két gólt lőnünk. Előbb Horváth Péter volt eredményes, majd Polgár Bálint egy kidolgozott akció végén talált a hálóba. A félidő utolsó percében egy védelmi megingást könyörtelenül kihasznált az ellenfél, így a megnyugtató előny helyett kissé idegesen vonultunk be az öltőzőbe. A szünet után aztán a Fradi végig letámadott és bizony ők irányították a játékot. A fiúk érezték, hogy váltani kell és ha nem is szép játékkal, de sikerült nyerni. Kapusaink oroszlánrészt vállaltak a győzelemből, magabiztosságuk, védéseik a csapatot is átsegítették a nehéz percekben. A mezőnyjátékosok közül a mutatott játék alapján Horváth Peti vitte a prímet, a többieknél inkább a küzdelem és az akarat dominált.

Pálmay Tamás együttese ezzel továbbra is veretlenül, 100 %-os teljesítménnyel vezeti a tabellát. Czeglédiék 4 meccs alatt 29 gólt lőttek és mindössze 4-et kaptak. A jövő héten hétfőn a Vasas II.-t fogadják hazai pályán.

Tartsd életben a helyi nyilvánosságot!

A független és szabad újságírás ezután is fontos marad! Sok dolgunk lesz a múlt feltárásával, a mindenkori hatalom ellenőrzésével és azzal, hogy továbbra is egy olyan országért dolgozzunk, ahol valódi jogait vannak és ahol a tetteknek következménye van.
A Nyugat.hu-t többféle módon támogathatod. Tedd meg!

Látott valami érdekeset, izgalmasat, szokatlant? Írja meg nekünk, vagy küldjön róla fotót. Akár névtelenül, titkosított üzenetküldő rendszerünkön keresztül itt, vagy facebook messengeren ide kattintva. Esetleg emailben, itt: jelentem_KUKAC_nyugat_PONT_hu
Google Favicon
Itt állíthatod be, hogy a Google elöl hozza a nyugat.hu-s találatokat!

Hozzászólások

A cikkekhez csak regisztrált felhasználóink szólhatnak hozzá. Kérjük, jelentkezzen be, vagy ha még nem tette, regisztráljon.

A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a cikkekhez nem kapcsolódó kommenteket moderálja, törölje. A részletes moderálási szabályokért ide kattintson!

Sport